Képviselő-testületi ülések 2013. év

Képviselő-testületi ülés 20/2013.

2013. december 19. /csütörtök/ 15:00 óra

 

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
20/2013.

 

M e g h í v ó

 


A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:   Konecsni György Kulturális Központ emeleti terme
Az ülés ideje:
    2013. december 19-én (csütörtök) du. 15 óra

 


Napirendi javaslat:

 

  1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  2. …./2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  3. …/2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Rendszer keretében ISPA, majd KA beruházás során beszerzett, illetőleg megvalósított és kapcsolódó önkormányzati tulajdonú vagyon kezelésének és hasznosításának feltételeiről szóló rendelet elfogadása
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  4. …./2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2013. (V.08.) önkormányzati rendelet módosításáról
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző

    Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései, tájékoztatója
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
  5. Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft-vel kötött szerződés felmondásának pontosítása
  6. Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság kijelölése vagyonkezelőnek a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által ISPA, majd KA beruházás keretében megvalósított rendszere tekintetében, a Konzorcium tagönkormányzatainak osztatlan közös tulajdonának részaránya tekintetében
  7. A Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság vagyonkezelőnek történő kijelölésére tekintettel a vagyonkezelői jogot alapító Vagyonkezelési és Hasznosítási Szerződés elfogadása, illetőleg felhatalmazás adása Csongrád Város Önkormányzat, mint Gesztor önkormányzat, és a képviseletében eljáró polgármester részére a Vagyonkezelési és Hasznosítási szerződés aláírására
  8. Településszerkezeti Terv és a Helyi Építési Szabályzat módosításával kapcsolatos egyeztetési eljárás véleményezési szakaszának lezárása
  9. Kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatási szerződés módosítása
  10. Fő u. 76. sz. ingatlanrész hasznosítása
  11. Kiskunmajsa város vízi közműveinek 2013. évi felújítási programjának módosítása
  12. Játszótéri beruházások tulajdonjogának átadás-átvétele
  13. Civilek a Játszóterekért Egyesület nyertes pályázatának előfinanszírozása
  14. Kiskunmajsa Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatával kötött Együttműködési Megállapodás felülvizsgálata
  15. A központi háziorvosi ügyelet közbeszerzési eljárás lebonyolítói díjának lakosságszám arányos biztosítása a Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás részére
  16. Komló 6167 helyrajzi számú ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba kérés
  17. World Communication Company  Kft-vel kötött szerződés felmondása
  18. Önkormányzati tulajdonban lévő hulladékgazdálkodási társaság Társasági szerződésének elfogadása
  19. Volt Nyomda épületének térítésmentes átadása az Önkormányzat irányítása alá tartozó Városgazdálkodási Intézmény részére
  20. Vakáció Kft. Felügyelő Bizottságába tag delegálása
  21. Tájékoztató a ,,Kiskunmajsa Városi Önkormányzatának szervezetfejlesztése” ÁROP-1.A.5-2013 kódszámú pályázathoz kapcsolódó támogatási szerződés aláírásáról

    Kiskunmajsa Város Aljegyzőjének előterjesztése
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző
  22. A 2014. évi belső ellenőrzési munkaterv elfogadásáról

  23. ..../2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető

  24. Egyebek

  25. „A „Közösségi térfigyelő rendszer fejlesztése Kiskunmajsán” elnevezésű közbeszerzési eljárás döntése  (Zárt ülés anyaga, később kerül kiküldésre!)
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna Bíráló Bizottság elnöke


 

Kiskunmajsa, 2013. december 13.

 

Faludi Tamás
polgármester

 


Képviselő-testületi ülés 19/2013.

2013. november 27. /szerda/ 14:00 óra

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
19/2013.

 

 

M e g h í v ó

 


A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:  Konecsni György Kulturális Központ emeleti terme
Az ülés ideje:
   2013. november 27-én (szerda) du. 14 óra

 

 

Napirendi javaslat:

 

  1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  2. .…/2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 22/2011. (IX.29.) önkormányzati rendeletének módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  3. …/2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző

  4. …./2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásáról szóló 9/2013. (V.8.) önkormányzati rendelet módosításáról
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző

  5. .../2013. (.…) önkormányzati rendelet-tervezet az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 18/2012. (VI.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető

  6. Étkezési térítési díjak emelése
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető
    • a) …/2013. (.…) önkormányzati rendelettervezet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások igénybevételének szabályairól szóló 33/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról
    • b) Alkalmazotti- és vendégétkeztetés ebéd nyersanyagnormájának emelése, illetve térítési díjának meghatározása
    • c) Gyermekétkeztetés SULIHOST Kft. által számlázható díjának meghatározása

    Hatósági Osztály előterjesztése
    Előadó: Nyergesné Rafaj Erika bizottsági referens

  7. Pályázati kiírások egyéb sportegyesületek, sportvállalkozások, egyéni sportolok és civil szervezetek támogatására

    Hatósági Osztály előterjesztései
    Előadó: dr. Dobrán Zsuzsanna bizottsági referens
  8. A Terbe Sándor Tanulmányi Ösztöndíj pályázat elbírálása
  9. A 2014. évi egyedi kulturális rendezvények, kiadványok támogatása céljából pályázat kiírása
  10. Közművelődési megállapodások megkötése céljából pályázat kiírása
  11. Beszámoló a közterület-felügyelő 2013. évi munkájáról

    Hatósági Osztály előterjesztése
    Előadó: Béres László bizottsági referens
  12. Felföldi Irén Zsuzsanna haszonbérleti szerződés felmondása

    Pénzügyi Osztály előterjesztései
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető
  13. Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde többletbevétel felhasználási kérelme
  14. Városi rendezvényekre (Majsa Napok, Kígyósi jubileumi ünnepség) jóváhagyott keretösszegek elszámolása

    Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
  15. Beszámoló a 2013. évi költségvetés III. negyedévi végrehajtásáról (Az anyag korábban kiküldésre került)
  16. Kiskunmajsa Városi Önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciója (Az anyag korábban kiküldésre került)
  17. Gáz-Dízel Kft. kérelme
  18. Tanács Ablak Kft. kérelme
  19. Kiskun-Vet Kft. kérelme
  20. Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság kijelölése vagyonkezelőnek a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által ISPA, majd KA beruházás keretében megvalósított rendszere tekintetében, a Konzorcium tagönkormányzatainak osztatlan közös tulajdonának részaránya tekintetében
  21. Felhatalmazás megadása a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás részére a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer üzemeltetésére, valamint a települési szilárdhulladék kezelésére vonatkozó közszolgáltatási szerződés megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás lefolytatására
  22. Piactéren betonasztalok felújítása
  23. Erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igénylése
  24. A Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény felvételi körzetének véleményezése
  25. A Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása
  26. Beszámoló a Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsában végzett tevékenységről

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztése
    Előadó: Fogl András alpolgármester
  27. Beszámoló Kiskunmajsa város 2012. évi közbiztonsági helyzetéről

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztései
    Előadó: Abonyi Henrik alpolgármester
  28. Helyi pénz bevezetésének lehetősége
  29. A Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde Ciróka Bölcsődéje gyógypedagógiai pótlék kérelme
  30. A Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde „Ellenőrzés a közoktatásban” című alapmű előfizetési kérelme
  31. A Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde honlap létrehozása és működtetése iránti kérelme
  32. A Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde fénymásoló bérlése iránti kérelme
  33. A Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde tárgyi eszköz kérelme
  34. A Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde óvodapedagógus bérkülönbözet kérelme téves besorolás miatt
  35. A Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde óvodapedagógusának jubileumi jutalma
  36. A Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde óvodapedagógus munkabér kiegészítési kérelme
  37. A Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde szakértői díj kérelme
  38. A Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde utazási költségtérítés kérelme
  39. Előterjesztés a Komló 6167 helyrajzi számú ingatlan ismételt ingyenes önkormányzati tulajdonba kérésének, valamint az ingatlan tulajdoni arányainak megfelelő üzletrészcsomag kialakítása tárgyában

    Kiskunmajsa Város Jegyzőjének előterjesztése
    Előadó: dr. Tárai Éva jegyző
  40. Behajthatatlan követelések elengedése

    Kiskunmajsa Város Aljegyzőjének előterjesztése
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző
  41. Javaslat Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. évi munkatervére

  42. ..../2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető

  43. Egyebek

  44. Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat 2014. évi fordulójára beérkezett pályázatok elbírálása (Zárt ülés!)
    Előadó: Nyergesné Rafaj Erika bizottsági referens

 

 

Közmeghallgatás 17 órától!

 

Kiskunmajsa, 2013. november 22.

                                                                                                                                                                        Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 18/2013.

2013. november 19. /kedd/ 16:30 óra

 Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
18/2013.

 

 

M e g h í v ó

 

 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi ülésére meghívom.



Az ülés helye:   Polgármesteri Hivatal tanácskozó-terme
Az ülés ideje:
    2013. november 19-én (kedd) du. 16,30 óra

 



Napirendi javaslat:

 

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
Előadó: Faludi Tamás polgármester

  1. Kiskunmajsa 0669/146. hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása

 


Kiskunmajsa, 2013. november 18.

 

 

                                                                                                                                                                                Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 17/2013.

2013. november 12. /kedd/ 15:00 óra

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
17/2013.

 

 

M e g h í v ó

 

 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi ülésére meghívom.



Az ülés helye:  Polgármesteri Hivatal tanácskozó-terme
Az ülés ideje:
   2013. november 12-én (kedd) 15 óra

 

 

Napirendi javaslat:

 


Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései
Előadó:
  Faludi Tamás polgármester

  1. Kiskunmajsa Városi Önkormányzat 2013. évi közbeszerzési tervének III. számú módosításáról
  2. „Mindennapi vizünk” Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodás felülvizsgálata tárgyában
  3. Kiskunmajsa 0669/146. hrsz-ú ingatlanra elővásárlási jog gyakorlása
  4. Furafol Hungary Kft kérelmei
  5. Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft-vel kötött szerződés felmondása
  6. Egyebek

 

 

Kiskunmajsa, 2013. november 12.

 

 

 

Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 16/2013.

2013. október 16. /szerda/ 16:00 óra

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
16/2013.

 

 

M e g h í v ó

 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:   Konecsni György Kulturális Központ emeleti terme
Az ülés ideje:
    2013. október 16-án (szerda) du. 16 óra

 

Napirendi javaslat:

 

  1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
  2. ..../2013. (.…) önkormányzati rendelet-tervezet az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 18/2012. (VI.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző

  3. ..../2013. (.…) önkormányzati rendelet-tervezet a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 38/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelet módosításáról
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző

  4. ..../2013. (.…) önkormányzati rendelet-tervezet az önkormányzati lakások, helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 14/2007. (V.01.) önkormányzati rendelet módosításáról
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző

  5. ..../2013. (.…) önkormányzati rendelet-tervezet az önkormányzat tulajdonában álló közterületek filmforgatási célú használatára vonatkozó helyi szabályairól
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző

    Hatósági Osztály előterjesztései
    Előadó: Nyergesné Rafaj Erika bizottsági referens
  6. Önkormányzati tulajdonú szociális bérlakás iránti kérelmek
  7. A „Korszerűbb Baleseti Ellátásért Alapítvány” támogatási kérelme

    Hatósági Osztály előterjesztése
    Előadó: dr. Dobrán Zsuzsanna osztályvezető
  8. A Terbe Sándor Tanulmányi Ösztöndíj pályázat kiírása

    Hatósági Osztály előterjesztései
    Előadó: Béres László bizottsági referens
  9. Park Bisztró alatti terület földhasználati jogáért fizetendő díj mérséklése
  10. Menetrend módosítása
  11. Félegyházi út melletti kereskedelmi szolgáltató gazdasági terület építési övezeti előírásaira (beépítési %) vonatkozó módosítási eljárás elindítása, döntéshozatal környezeti vizsgálat szükségtelenségéről
  12. Hősök tere 3. szám alatti ingatlan hasznosítása
  13. Bajcsy-Zs. u. 7. szám alatti ingatlanrész eladása
  14. Kiskunmajsa, Fő u. 76. szám alatti ingatlanrész hasznosítása
  15. Kiskunmajsa, Fő u. 76. szám alatti ingatlanrész hasznosítása
  16. Bodogláron telepített AsR konténeres vízkezelő berendezés üzemeltetése

    Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
  17. Javaslattétel a Közmeghallgatás időpontjára
  18. Köztéri hulladékgyűjtő edények beszerzése
  19. A Konecsni György Kulturális Központ jelenleg futó TÁMOP pályázatainak finanszírozása
  20. Kiskunmajsa Város Polgárőrségének kérelme
  21. Teremfoci labdarugó bajnokság bérleti díj támogatása
  22. Ma-Gumi Kft. kérelme

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztése
    Előadó: Fogl András alpolgármester
  23. Petőfi tér környezetrendezés

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztései
    Előadó: Abonyi Henrik alpolgármester
  24. Óvodapedagógusok bérének meghatározása
  25. Intézményi Tanács tag delegálása
  26. Bács-Szakma Zrt. részvény értékesítési ajánlata
  27. Vakáció Kft. 2013. évi üzleti tervének módosítása

    Kiskunmajsa Város Jegyzőjének tájékoztatója
    Előadó: dr. Tárai Éva jegyző
  28. Tájékoztatás az Ipari Parkban lévő, 0296/39, 0296/40 0296/44 és 0303/4 hrsz-ú területekre vonatkozó ingatlanhasznosítási szerződésekben foglaltakról

    Kiskunmajsa Város Aljegyzőjének előterjesztése
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző
  29. Városgazdálkodási Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról

    Oktatási, Közművelődési és Jogi Bizottság elnökének tájékoztatója
    Előadó: Nyerges Benjamin bizottsági elnök
  30. Tájékoztató KLIK intézményei és a városi civil szervezetek, intézmények közötti együttműködésről a 2013/2014-es tanévben

  31. ..../2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető

  32. Egyebek

 

 

Kiskunmajsa, 2013. október 11.

 


Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 14/2013.

2013. szeptember 3. /kedd/ 16:00 óra

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
14/2013.

 

 

M e g h í v ó


 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.



Az ülés helye:   Konecsni György Kulturális Központ emeleti terme
Az ülés ideje:
    2013. szeptember 3-án (kedd) du. 16 óra

 


Napirendi javaslat:

 

  1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
  2. ..../2013. (.…) önkormányzati rendelet-tervezet a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 24/2008. (XI.14.) önkormányzati rendelet módosításáról
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző

    Hatósági Osztály előterjesztése
    Előadó: Nyergesné Rafaj Erika bizottsági referens
  3. Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2014. évi fordulójához történő csatlakozás

    Hatósági Osztály előterjesztései
    Előadó: Béres László bizottsági referens
  4. Menetrend módosítása
  5. Csontos Károly utca 6. szám alatti ingatlanrészek eladása
  6. Kiskunmajsa Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat kérelme
  7. Sipos Ferdinánd kérelme
  8. Döntés az Orient-International B&B Kft. laktanyai ingatlan adásvételi szerződésével kapcsolatban
  9. Képviselői kérelmek megtárgyalása
  10. Hősök tere 3 szám alatti bérlemény hasznosítása
  11. Partnerségi rend megállapítása településfejlesztési és településrendezési eljárásokhoz, Üdülőterület és közvetlenül csatlakozó beépítésre szánt terület településrendezési eszközeire vonatkozó módosítási eljárás indítása
  12. Bajcsy-Zs. u. 7. szám alatti ingatlan hasznosítása
  13. Kiskunmajsa, Fő u. 76. szám alatti ingatlanrész visszaadása
  14. Kiskunmajsa, Fő u. 76. szám alatti ingatlanrész hasznosítása

    Szervezési és Igazgatási Osztály előterjesztése
    Előadó: Fehér László osztályvezető
  15. Polgármesteri Hivatal komplett informatikai fejlesztése

    Pénzügyi Osztály előterjesztései
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető
  16. „Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása” (Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/A) „Kiskunmajsai közvilágítás energiatakarékos átalakítása” önerő fedezetének módosítása
  17. Önkormányzati résztulajdonú gazdasági társaságok 2012. évi számviteli beszámolójának elfogadása
  18. Gyermekétkeztetési feladatok támogatása
  19. A „korábban a Megyei Intézményfenntartó Központ által fenntartott köznevelési intézmények működtetésének támogatása”
  20. Létszámcsökkentési pályázat támogatása
  21. Normatíva lemondás, pótigénylés

    Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései és tájékoztatója
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
  22. Beszámoló a 2013. évi költségvetés I. félévi végrehajtásról
  23. Gazdasági Ellátó Szervezet létrehozása
  24. Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv
  25. Játszóterek jövőbeni működtetése
  26. A Konecsni György Kulturális Központ, Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház igazgatójának kérelme, az intézmény gazdasági munkaszervezet vezetői álláshelyének bérigényével kapcsolatban
  27. A Konecsni György Kulturális Központ, Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház álláshely bővítéssel kapcsolatos kérelme
  28. Szociális és gyermekjóléti alapellátás támogatásának kiegészítése, Orgona Református Egyesített Szociális Intézmény támogatása
  29. Kiskunmajsa Város Önkormányzat Esélyegyenlőségi Programja
  30. Kiskunmajsai Kistérségi Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői megbízatása
  31. Beszámoló a 150/2013. (VI.12.) határozat végrehajtásáról
  32. Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása
  33. Járdaépítési program határidejének módosítása
  34. Kiskunmajsa – Bugacpusztaháza kerékpárút
  35. Tájékoztató a MaMMa szűrésről

    Kiskunmajsa Város Aljegyzőjének előterjesztése
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző
  36. Városgazdálkodási Intézmény Alapító Okiratának módosítása

  37. ..../2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető

  38. Egyebek

  39. Városi kitüntető címek adományozása (Zárt ülés!)
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

 

 

 

Kiskunmajsa, 2013. augusztus 29.

 

 

                                                                                                                                                                               Faludi Tamás
polgármester

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Képviselő-testületi ülés 13/2013.

2013. augusztus 1. /csütörtök/ 16:30 óra

 

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
13/2013.

 

 

M e g h í v ó


 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:  Polgármesteri Hivatal tanácskozó-terme
Az ülés ideje:
   2013. augusztus 1-jén (csütörtök) du. 16,30 óra

 

 

Napirendi javaslat:

 

  1. …./2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzatának vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 18/2012. (VI.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

    Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
  2. „Villanynélküli tanyák villamos energia - ellátását biztosító önkormányzati fejlesztések,, című TP-1-2013. kódszámú pályázat beadása
  3. Anyagbeszerzés térkő gyártáshoz

 

 

Kiskunmajsa, 2013. július 30.

 

 

Faludi Tamás
polgármester

 


Képviselő-testületi ülés 12/2013.

2013. július 10. /szerda/ 18:00 óra

 

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől

12/2013.

 

M e g h í v ó

 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:  Polgármesteri Hivatal tanácskozó-terme
Az ülés ideje:
   2013. július 10-én (szerda) du. 18,00 óra

 

 

Napirendi javaslat:

 

Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztése
Előadó: Faludi Tamás polgármester

  1. A Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde intézményvezetői pályázatának elbírálása /Zárt ülés!/

    Hatósági Osztály előterjesztései
    Előadó: Béres László bizottsági referens
  2. Kiskunmajsa Város településszerkezeti tervének módosítása
  3. …./2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és szabályozási tervének jóváhagyásáról
  4. Fő u. 76. szám alatti ingatlanrész hasznosításra beadott pályázat értékelése

    Pénzügyi Osztály előterjesztései
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető
  5. Pénzügyi elszámolás a köznevelési feladatok átadásával kapcsolatban
  6. Konecsni György Kulturális Központ, Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház karbantartása, felújítása
  7. Konecsni György Kulturális Központ kérelme jubileumi ünnepség megrendezéséhez
  8. Semmelweis Nap támogatása

    Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
  9. Kiskunmajsai Üdülőtulajdonosok Érdekvédelmi és Turisztikai Egyesületének kérelme
  10. Szociális szakvizsga megszerzésével kapcsolatos fizetési osztály változás
  11. Kiskunmajsa Városi Önkormányzat adósságkonszolidációja, MFB hitelkeret lezárása
  12. Református Egyház támogatási kérelme a majsai református templom befejezéséhez
  13. Tárgyi feltételek biztosítása a Kistérségi Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Intézmény létszámbővítése miatt
  14. Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítása
  15. Tájékoztató a GENERAL RECYLING Kft-vel szembeni követelések érvényesítéséről, felszámolási kérelem
  16. Mobil megfigyelő kamera vásárlás

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztései
    Előadó: Abonyi Henrik alpolgármester
  17. A Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde létszámigénye
  18. Helyi pénz bevezetésének lehetősége
  19. Tájékoztatás a VAKÁCIÓ Kft. bérleti szerződés módosításáról
  20. Tájékoztató a 12. Európai Mobilitási Hétről
  21. Tájékoztató Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 306/2011. sz. határozatának végrehajtása tárgyában


  22. ..../2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető

 

 

 

Kiskunmajsa, 2013. július 8.

 


 

Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 11/2013.

2013. június 12. /szerda/ 16:30 óra

 

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
11/2013.

 

 

M e g h í v ó

 

 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.

 

 

Az ülés helye:    Konecsni György Kulturális Központ emeleti terme
Az ülés ideje:
     2013. június 12-én (szerda) du. 16,30 óra

 

Napirendi javaslat:

 

  1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

    Hatósági Osztály előterjesztése
    Előadó: Egriné Vörös Barbara bizottsági referens
  2. Az egyéb (nem tradicionális) sportegyesületek, sportvállalkozások támogatására érkezett pályázatok, valamint a Civil szervezetek által benyújtott pályázatok elbírálása

    Hatósági Osztály előterjesztései
    Előadó: dr. Dobrán Zsuzsanna bizottsági referens
  3. A 2013. évi egyedi kulturális rendezvények, kiadványok támogatása céljából kiírt pályázat elbírálása és azok támogatása
  4. Közművelődési megállapodások megkötése céljából kiírt pályázatok elbírálása és a közművelődési megállapodások megkötése
  5. Csík Antal gyűjtemény megvásárlás iránti kérelem
  6. Városi Könyvtár igazgatóhelyettesi státusz létrehozása iránti kérelem
  7. A Terbe Sándor tanulmányi ösztöndíj pályázat elbírálása
  8. A Kiskunmajsai Értéktár megalakítása iránti kérelem
  9. Majsa Napok előzetes programterve

    Hatósági Osztály előterjesztései
    Előadó: Béres László bizottsági referens
  10. Intézményi felújítások
  11. Bajcsy Zs. u. 7. szám alatti ingatlanrész eladása
  12. Fő u. 76. szám alatti ingatlanrész hasznosítására beadott pályázatok értékelése

    Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
  13. A Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola igazgatói pályázatának véleményezése
  14. A Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, valamint az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola beolvadással történő megszűnés fordulónapjára készített vagyonátadási jelentése („0”-ás beszámoló) záradékolása
  15. Szent Hubertus Vadász és Horgásznap rendezvény területigénye
  16. A Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása
  17. A „Kiskunhalas és Térsége Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás” megalakulásához kapcsolódó tájékoztató
  18. Tájékoztató aljegyzői kinevezésről

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztései
    Előadó: Fogl András alpolgármester
  19. LEADER pályázat benyújtása
  20. Városszépítő Egyesület kérelme
  21. Faapríték tároló építése

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztése
    Előadó: Abonyi Henrik alpolgármester
  22. A 2013/2014-es nevelési évben indítható óvodai csoportok, óvodai csoportok létszámának meghatározása az önkormányi intézményekben

    Kiskunmajsa Város Jegyzőjének előterjesztései
    Előadó: dr. Tárai Éva jegyző
  23. Polgármesteri Hivatal létszámának módosítása
  24. A Majsai Közlöny című sajtótermék kiadásához pénzügyi fedezet biztosítása

    Kiskunmajsa Város Aljegyzőjének előterjesztései
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző
  25. Előterjesztés munkavállalók képernyő előtti munkavégzéséhez védőszemüveg biztosításáról

  26. Kiskunmajsa Városi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester


  27. ..../2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető

  28. Egyebek
  29. Hősök tere 3. szám alatti ingatlan bérletéről  /A zárt ülés anyaga később kerül kiküldésre./
    Előadó: dr. Tárai Éva jegyző

 

 

Kiskunmajsa, 2013. június 7.

 

 

                                                                                                                                                                                Faludi Tamás
polgármester

 

 

 


Képviselő-testületi ülés 10/2013.

2013. június 4. /kedd/ 8:00 óra

 

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől

10/2013.

 

 

M e g h í v ó

 

 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:   Polgármesteri Hivatal tanácskozó-terme
Az ülés ideje:
    2013. június 4. (kedd) 8.00 óra

 

Napirendi javaslat:

 

Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztései
Előadó
:
Fogl András alpolgármester

  1. Közösségi térfigyelő rendszer fejlesztése Kiskunmajsán című pályázat kimunkálása és beadása /anyag később kerül kiküldésre/
  2. XXI. Főtéri Sokadalom – Majsa Napok című rendezvénypályázat kimunkálása és beadása /anyag később kerül kiküldésre/
  3. A Városszépítő Egyesület Kiskunmajsa pályázatának támogatása /anyag később kerül kiküldésre/
  4. A Civilek a Játszóterekért Egyesület pályázatának támogatása /anyag később kerül kiküldésre/

 

Kiskunmajsa, 2013. május 31.

 

 

Faludi Tamás
polgármester

 

Képviselő-testületi ülés 9/2013.

2013. május 28. /kedd/ 16:30 óra

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
9/2013.

 

M e g h í v ó

 

 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:    Polgármesteri Hivatal tanácskozó-terme
Az ülés ideje:
     2013. május 28-én (kedd) du. 16,30 óra

 

 

Napirendi javaslat:

 

Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései

Előadó: Faludi Tamás polgármester

 

  1.  Hősök tere 3. szám alatti ingatlan bérletéről /Zárt ülés!/
  2. Kiskunmajsai Shitó-Ryu Karate Sport Egyesület helyiséghasználat iránti kérelme
  3. Az Orient International B&B Szolgáltató Kft. szerződés módosítása
  4. Döntés az Alföldvíz Zrt. víziközmű szolgáltatóhoz történő csatlakozásról
  5. Halasvíz Kft-ben lévő üzletrész eladása
  6. Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde festése, udvari játékok felújítása

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztése
    Előadó: Abonyi Henrik alpolgármester
  7. Intézményi szakmai napok támogatása

 

 

Kiskunmajsa, 2013. május 27.

 

 

Faludi Tamás
polgármester

 


Képviselő-testületi ülés 8/2013.

2013. május 08. /szerda/ 16:30 óra

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől

8/2013.

 

 

M e g h í v ó

 

 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:    Konecsni György Kulturális Központ emeleti terme
Az ülés ideje:
     2013. május 8-án (szerda) du. 16,30 óra

 

 

Napirendi javaslat:

  1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  2. .../2013. (.…) önkormányzati rendelet-tervezet a Terbe Sándor tanulmányi ösztöndíjról szóló 20/2008. (IX.10.) számú rendeletének módosításáról
    Előadó: Dr. Dobrán Zsuzsanna bizottsági referens

  3. …./2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásról
    Előadó: Dr. Dobrán Zsuzsanna bizottsági referens

  4. …./2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna jegyző


  5. ..../2013. (.…) önkormányzati rendelet-tervezet a helyi sporttevékenységgel kapcsolatos feladatokról és kötelezettségekről, valamint a sport helyi támogatási rendszeréről
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna jegyző

  6. …./2013. (…..) önkormányzati rendelet-tervezet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások igénybevételének szabályairól szóló 33/2011. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna jegyző

  7. .…/2013. (…) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

    Hatósági Osztály előterjesztései
    Előadó: Dr. Dobrán Zsuzsanna bizottsági referens
  8. A Terbe Sándor Tanulmányi Ösztöndíj pályázat kiírása
  9. Közművelődési megállapodások megkötése céljából és a 2013. évi egyedi kulturális rendezvények, kiadványok támogatása céljából pályázatok kiírása

    Hatósági Osztály előterjesztései
    Előadó: Béres László bizottsági referens
  10. Járdaépítési program
  11. Bajcsy-Zs. u. 7. szám alatti ingatlanrész értékesítése
  12. Hősök tere 3. sz. ingatlan bérlete
  13. Patyi Tibor Fő u. 76. ingatlanrész bérleti szerződése
  14. Fő u. 76. ingatlanrész hasznosítása
  15. Járdaépítés a Széchenyi István Általános Iskola telephelynél
  16. A Cseke és Cseke Kft. vételi ajánlata

    Pénzügyi Osztály előterjesztései
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető
  17. A 2012. évi pénzmaradványok jóváhagyása
  18. Társadalmi önszerveződéseknek, magánszemélyeknek továbbá az államháztartáson kívülre és belülre 2012. évben céljelleggel adott önkormányzati működési- és felhalmozási célú támogatások elszámolása

    Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
  19. Konecsni György Kulturális Központ emeleti termének helyreállítása
  20. 67/2013.(03.27.) határozat visszavonása
  21. A Majsai Közlöny című önkormányzati lap kiadása
  22. Az önkormányzat saját bevételeinek, valamint adósságot keletkeztető ügyletből eredő fizetési kötelezettségeinek 2014-2016. évre várható összegei módosítása
  23. Tradicionális sportegyesületek 2013. évi támogatása
  24. Beszámoló a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás működéséről
  25. Kiskunmajsa város vízi közműveinek 2013. évi felújítási-karbantartási programja
  26. Önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítása
  27. Gulyás Jánosné kérelme garázs bérletre
  28. A Magyar Református Egyház kérelmének módosítása
  29. Bodoglári Falunap és Traktoros fesztivál támogatása
  30. Előterjesztés a 2012. évi éves ellenőrzési jelentésről, valamint az éves összefoglaló ellenőrzési jelentésről
  31. Pályázati kiírás egyéb sportegyesületek, sportvállalkozások és civil szervezetek támogatására
  32. Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2012. évi ellátásáról /Anyag később kerül kiküldésre!/
  33. A Halasvíz Kft., Kalocsavíz Kft. és Kőrösvíz Kft. egyesülésével és üzletrész vásárlással kapcsolatos döntések meghozatala /Anyag később kerül kiküldésre!/
  34. ,,Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a kistérségben” című TÁMOP-6.1.2/11/3 kódszámú pályázat előkészítésének szakértői költsége /Anyag később kerül kiküldésre!/

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztései
    Előadó: Fogl András alpolgármester
  35. A „Bió- és megújuló energia felhasználás startmunka mintaprogram” fűtés kialakítására beérkezett árajánlatok
  36. Alföldvíz Zrt-ben részvénytulajdon szerzés

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztése
    Előadó: Abonyi Henrik alpolgármester
  37. Vakáció Nonprofit Kft. 2012. évi beszámolója

    Kiskunmajsa Város Jegyzőjének előterjesztései
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna jegyző
  38. Együttműködési megállapodás jogpont+  szolgáltatások igénybevétele tekintetében
  39. Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról
  40. Beszámoló a Polgármesteri Hivatal munkájáról


  41. ..../2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló  3/2013.(II.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető

  42. Egyebek

 


Kiskunmajsa, 2013. május 3.

 

 

                                                                                                                                                                                Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 7/2013.

2013. április 18. /csütörtök/ 16:00 óra

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől

 

7/2013.

 

 

M e g h í v ó



A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:   Polgármesteri Hivatal tanácskozó-terme
Az ülés ideje:
    2013. április 18-án (csütörtök) 16óra

 

Napirendi javaslat:

Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései
Előadó: Faludi Tamás polgármester

  1. Városi Könyvtár továbbfoglalkoztatási kérelme
  2. Asztalitenisz Club támogatási kérelme
  3. Együttműködési megállapodás a Magyar Kemping Egyesületek Országos Szövetségével, az Olaszországi Európa Rally-n való részvétel támogatása
  4. Családi Majális a Híd parkban rendezvény valamint Híd közösségi- és játszótér építésének támogatása
  5. Gépbeszerzés térkő gyártásához
  6. Darált építési törmelék vásárlása

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztése
    Előadó: Fogl András alpolgármester
  7. Kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása

Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései

Előadó: Faludi Tamás polgármester

 

 

Kiskunmajsa, 2013. április 16.

 

 

Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 6/2013.

2013. március 27. /szerda/ 16:00 óra

 

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
6/2013.

 

M e g h í v ó

 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:  Konecsni György Kulturális Központ emeleti terme
Az ülés ideje:
   2013. március 27-én (szerda) du. 16 óra

 

Napirendi javaslat:

 

  1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  2. ..../2013. (.…) önkormányzati rendelet-tervezet a Terbe Sándor tanulmányi ösztöndíjról szóló 20/2008. (IX.10.) számú rendeletének módosításáról
    Előadó: Dr. Kállainé dr. Tóth Ildikó osztályvezető

  3. …./2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásról szóló 3/2003. (II.12.) Ktr. módosításáról
    Előadó: Dr. Kállainé dr. Tóth Ildikó osztályvezető

  4. ..../2013. (.…) önkormányzati rendelet-tervezet a helyi sporttevékenységgel kapcsolatos feladatokról és kötelezettségekről, valamint a sport helyi támogatási rendszeréről
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna jegyző

  5. …./2013. (…..) önkormányzati rendelet-tervezet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások igénybevételének szabályairól szóló 33/2011. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna jegyző

  6. …./2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet a vásárokról és a piacokról szóló 12/2004. (VI.10.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna jegyző

  7. …./2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna jegyző

    Hatósági Osztály előterjesztései
    Előadó:
    Dr. Kállainé dr. Tóth Ildikó osztályvezető

  8. Konecsni György Kulturális Központ Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház közművelődési érdekeltségnövelő támogatással kapcsolatos kérelme
  9. Konecsni György Kulturális Központ Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház muzeális intézményi feladatainak támogatásával kapcsolatos kérelme

    Hatósági Osztály előterjesztései
    Előadó:
    Béres László bizottsági referens

  10. Fásítás az Árpád utcában
  11. A Magyar Református Egyház kérelme
  12. Kiskunmajsai Üdülőtulajdonosok Érdekvédelmi és Turisztikai Egyesületének kérelme
  13. Üres önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítása
  14. Víztisztító konténerek működtetése Bodogláron

    Pénzügyi Osztály előterjesztései
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető
  15. Tiszteletdíj felajánlás
  16. Ügyeleti hozzájárulás összegének módosítása

    Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
  17. A Kistérségi Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Intézmény normatíván felüli önkormányzati kiegészítése
  18. Éven túli lejáratú hitelfelvétel MFB Önkormányzati Infrastruktúra Fejlesztési program keretében.
  19. Perneki Lajos (Kiskunmajsa, Szent László u. 20.) támogatási kérelme
  20. Városgazdálkodási Intézménynél járművezető kötelező továbbképzése
  21. A Majsai Közlöny című önkormányzati lap 2013. március 31-ét követő kiadása
  22. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési tervéről
  23. Dr. Garas Mónika vállalkozó háziorvos kérelme
  24. Megbízási szerződés megkötése a Localinfo Információ Szolgáltató Kft-vel
  25. Területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosi tevékenység ellátásra kötött háziorvosi és házi gyermekorvosi és fogorvosi szerződések felülvizsgálata jogszabály és az érintettekkel történő személyes megbeszélés alapján
  26. Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde intézményvezetői pályázatának kiírása

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztései
    Előadó: Abonyi Henrik alpolgármester
  27. A Bács-Szakma Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Zrt. 2013. évi üzleti tervének elfogadása
  28. Vakáció Nonprofit Kft. Társasági Szerződésének módosítása
  29. Vakáció Nonprofit Kft. 2013. évi üzleti tervének elfogadása
  30. Csólyospálos Község Önkormányzatának Vakáció Nonprofit Kft-ben lévő üzletrészére vonatkozó értékesítési ajánlata

    Kiskunmajsa Város Jegyzőjének előterjesztései
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna jegyző
  31. A Kistérségi Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Intézmény, valamint a Polgármesteri Hivatal közötti munkamegosztási megállapodás módosítása
  32. A 2013. évi belső ellenőrzési munkaterv módosításáról
  33. Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjrendszer helyi ellátásról
  34. Tájékoztató a Városgazdálkodási Intézmény Piacszabályzatáról

  35. ..../2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló  3/2013.(II.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető

  36. Egyebek

 


Kiskunmajsa, 2013. március 22.

 

                                                                                                                                                                                Faludi Tamás
polgármester

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Képviselő-testületi ülés 5/2013.

2013. február 27. /szerda/ 16:00 óra

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
5/2013.

 

M e g h í v ó

 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye: Konecsni György Kulturális Központ emeleti terme
Az ülés ideje:
  2013. február 27-én (szerda) du. 16 óra

 

Napirendi javaslat:

  1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

    Pénzügyi Osztály előterjesztései
    Előadó: Gulyás Jánosné osztályvezető
  2. Fejlesztési célú hitel tartalékának módosítása EU önerő alap támogatás miatt az Iskola utcai útfelújításhoz, valamint Út az Ipari Parkoz pályázat kiadási megtakarítása miatt
  3. 2012. Október havi normatív állami hozzájárulás és támogatás lemondás előirányzatának átvezetése
  4. …../2013. (……) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetéséről szóló  5/2012.(II.27.) önkormányzati rendeletének módosításáról

  5. …../2013. (……) önkormányzati rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről /Írásos anyag már kiküldésre került/
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  6. …./2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról  szóló  22/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelet módosításáról
    Előadó: Törökné Gáspár Edit bizottsági referens

  7. …./2013. (….) önkormányzati rendelet-tervezet Az épített és a természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 10/2006. (VI.02.) rendelet módosítása
    Előadó: Béres László bizottsági referens

    Hatósági Osztály előterjesztése
    Előadó: Béres László bizottsági referens
  8. Lommatzschi u. melletti terület parkosítása /Anyag később kerül kiküldésre/
  9. Fásítás az Árpád utcában
  10. Kiskunmajsa Bajcsy-Zs. u. 7. sz. ingatlannál elővásárlási jogról lemondás
  11. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kérelme
  12. Kiskunmajsa Bajcsy-Zs. u. 7. sz. és Csontos Károly u. 6. sz. alatti ingatlan hasznosítása
  13. Emlékjel felépítése a megépült kálvária mögött
  14. Jégeső elhárító rendszer üzemeltetése /Anyag később kerül kiküldésre/
  15. Csada Gábor parkoló kérelme

    Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
  16. KEOP-1.1.1./2F/09-11-2011-0004 azonosító számú projekt keretében történő üzemeltetési közbeszerzési eljárás lefolytatásához szükséges eseti közbeszerzési szabályzat tárgyalása, elfogadása
  17. 303/2012.(X.29.) határozat módosítása
  18. Kiskunmajsa Városi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
  19. A Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodásának módosítása
  20. Beszámoló a decemberi segélycsomag osztásáról
  21. Beszámoló a Projekt Iroda 2012. évi működéséről
  22. Tájékoztató a tanyafejlesztési Program keretében aláírt hatósági szerződésekről

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztése és tájékoztatója
    Előadó: Fogl András alpolgármester
  23. 14/2013. önkormányzati határozat módosításáról
  24. A Majsai Közlöny 2013. évi kiadása
  25. A Majsai Közlöny koncepciójának felülvizsgálata
  26. A Majsai Közlöny 2012. évi beszámolója
  27. Víziközművek átadás-átvételéről beszámoló
  28. Ivóvízminőség-javító programról beszámoló

    Kiskunmajsa Város Jegyzőjének előterjesztései
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna jegyző
  29. A 2013. évi belső ellenőrzési munkaterv módosításáról
  30. A központi orvosi ügyeleti szolgálat ellátásához szükséges helyiség bérleti szerződéséről
  31. Közbeszerzési tanácsadó megbízásáról
  32. Beszámoló a Lakás-takarékpénztári szerződések zárásáról

  33. Egyebek

    Zárt ülés

  34. „Villamos energia-kereskedő kiválasztása Kiskunmajsa” közbeszerzési eljárás döntés /Zárt ülés anyaga!/ /Anyag később kerül kiküldésre/
  35. Jelenlegi bankszámlaszerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése, új szerződés megkötése (Zárt ülés anyaga!)

 

 

 

Kiskunmajsa, 2012. február 22.

                                                                                                                                           

Faludi Tamás
polgármester

 


Képviselő-testületi ülés 4/2013.

2013. február 22. /péntek/ 8:00 óra

 

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
4/2013.

 

 

M e g h í v ó



A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:   Polgármesteri Hivatal tanácskozó-terme
Az ülés ideje:
    2013. február 22-én (pénteken) 800 órakor

 

 

Napirendi javaslat:

 

Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztése
Előadó: Faludi Tamás polgármester

  1. Az Arany János Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Arany János Általános Iskolája     felvételi körzetének véleményezése

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztése
    Előadó: Fogl András alpolgármester
  2. Előterjesztés a „Helyi hő és villamosenergia igény kielégítése, megújuló energiaforrásokkal” című KEOP 2012-4.1.0/A pályázatok benyújtásáról. /Anyag később kerül kiküldésre/

 

 

 

Kiskunmajsa, 2013. február 20.

 

 

 

Faludi Tamás
polgármester

 


Képviselő-testületi ülés 3/2013.

2013. február 8. /péntek/ 8:20 óra

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
3/2013.

 

M e g h í v ó


A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi ülésére meghívom.

Az ülés helye:    Polgármesteri Hivatal tanácskozó-terme
Az ülés ideje:
     2013. február 8-án (pénteken) 8,20 órakor

 

Napirendi javaslat:

 

Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései
Előadó: Faludi Tamás polgármester

  1. Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Intézménye működésének kiegészítése /Anyag később kerül kiküldésre!/
  2. A Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezeti feladatai 2013. évi költségei
  3. Többcélú Kistérségi Társulás részére tagdíj fizetési kötelezettség
  4. Szemétgyűjtő konténerek biztosítása

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztései
    Előadó: Fogl András alpolgármester

  5. Előterjesztés a járóbeteg-szakellátási feladatok, és az ahhoz kapcsolódó önkormányzati vagyon átadásával kapcsolatos döntésről
  6. „Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása” című pályázat benyújtásáról „Kiskunmajsai közvilágítás energiatakarékos átalakítása” (Kódszám: KEOP - 2012 – 5.5.0 /A)
  7. Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása” című pályázat benyújtásához kötelező auditori feladatok ellátásáról szóló vállalkozási szerződés megkötése

 

Kiskunmajsa, 2013. február 7.

 

 

Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 2/2013.

2013. január 30. /szerda/ 17:30 óra

 

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
2/2013.

 

M e g h í v ó


A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:   Polgármesteri Hivatal tanácskozó-terme
Az ülés ideje:
    2013. január 30-án (szerda) 17,30 órakor

 

Napirendi javaslat:

Hatósági Osztály előterjesztései
Előadó: Béres László bizottsági referens

    1. Parkolók kialakítása a városközpontban

      Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései

    2. Előterjesztés a Polgármesteri Hivatal létszámának módosításáról
    3. Városgazdálkodási Intézmény takarítói álláshely bővítési kérelme
    4. Kiskunmajsai Üdülőtulajdonosok Érdekvédelmi és Turisztikai Egyesületének kérelme
    5. Kiskunmajsai Üdülőtulajdonosok Érdekvédelmi és Turisztikai Egyesületének rendezvény szervezéssel kapcsolatos kérelme
    6. Könyvvizsgálói szerződés megkötése

      Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztése
      Előadó:
      Fogl András alpolgármester
    7. Kiskunmajsa közvilágításának korszerűsítéséhez tanulmány készítése

      Kiskunmajsa Város Jegyzőjének előterjesztése
      Előadó
      : Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna jegyző

    8. Kistérségi Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Intézmény, valamint a Polgármesteri Hivatal közötti munkamegosztási megállapodásról, valamint a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról

 

 

 

Kiskunmajsa, 2013. január 28.

 

 

 

 

Faludi Tamás
polgármester

 

 


Képviselő-testületi ülés 1/2013.

2013. január 17. /csütörtök/ 16:45 óra

 

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
1/2013.

 

M e g h í v ó


A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-a alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:   Polgármesteri Hivatal tanácskozó-terme
Az ülés ideje:
    2013. január 17-én (csütörtök) 16,45 órakor

 

Napirendi javaslat:

 

Hatósági Osztály előterjesztése
Előadó: Béres László bizottsági referens

  1. Villamos energia közbeszereztetés

    Kiskunmajsa Város Polgármesterének előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
  2. Kiskunmajsa Városi Önkormányzat adósságának részben történő átvállalásához szükséges nyilatkozat
  3. Központi orvosi ügyeleti szolgálat ellátásának finanszírozására kötendő szerződéshez szükséges döntés
  4. A Polgármesteri Hivatal létszámának módosításáról

    Kiskunmajsa Város Alpolgármesterének előterjesztései
    Előadó: Abonyi Henrik alpolgármester
  5. Az Arany János Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Alapító okiratának módosítása
  6. A köznevelési intézmények állami fenntartásba vételével és működtetésre történő átadásával kapcsolatos Megállapodás módosítása
  7. Ingyenes vagyonkezelői, ingyenes használati szerződések és egyedi megállapodások megkötése a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal

    Kiskunmajsa Város Jegyzőjének előterjesztése
    Előadó: Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna jegyző
  8. Kiskunmajsa Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása

 


Kiskunmajsa, 2013. január 16.

 

 

Faludi Tamás
polgármester