Képviselő-testületi ülések 2005. év

Képviselő-testületi ülés 20/2005.

2005. december 29. /csütörtök/ 16:00 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől
20/2005.

 

M e g h í v ó




Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi ülésére meghívom.



Az ülés helye:       Polgármesteri Hivatal
Az ülés ideje:        2005. december 29-én /csütörtök/ du. 16 óra




Napirendi javaslat:

 

  1. Polgármester előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    a) Városgazdálkodási Intézmény alapító okiratának módosítása
    b) A ,,Barátság” Egyesített Szociális Intézmény átszervezése, illetőleg fenntartási feladatának a többcélú kistérségi társuláshoz való átadása
    - A megszüntetett intézmény vezetőjének közalkalmazotti jogviszonyával kapcsolatos rendelkezések
    c) Iskolatej Program

  2. Szenir Kft. területvásárlásával kapcsolatos ÁFA fizetési kötelezettség
    Előadó: Dr. Csávolszki László címzetes főjegyző

  3. …./2005. (….) rendelet-tervezet az Önkormányzat 2005. évi költségvetését megállapító 1/2005. (III.18.). rendelet módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

 

 
Kiskunmajsa, 2005. december 28.



Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 19/2005.

2005. december 21. /szerda/ 14:00 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől
19/2005.

 

 

M e g h í v ó

 


Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.



Az ülés helye:    Művelődési Központ (emeleti terme)
Az ülés ideje:    2005. december 21-én /szerda/ du. 14 óra



Napirendi javaslat:

 

  1. Tájékoztató két testületi ülés közötti fontosabb ügyekről
    Előadó: Faludi Tamás polgármester, Mózer Gyula alpolgármester

  2. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  3. …./2005. (….) rendelet-tervezet az önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól szóló 13/2004. (VI.10.) rendelet módosításáról
    Előadó: Dr. Csávolszki László címzetes főjegyző

  4. …./2005. (….) rendelet-tervezet a víz és szennyvíz díjtételeinek megállapításáról
    Előadó: Kolompár Orbán Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke

  5. Vagyongazdálkodási Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kolompár Orbán bizottsági elnök
    a) A Kiskunmajsa 0329/66. hrsz. és Kiskunmajsa 0329/69. hrsz. alatti ingatlanok értékesítése tárgyában beadott kérelmek
    b) Molnár Viktor vételi kérelme
    c) Czifrikné Pimbor Barbara földhasználati joggal kapcsolatos kérelme
    d) Rádi Antalné ajánlata
    e) Molnár Dezső ingatlan értékesítési ajánlata

  6. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztései
    Előadó: Udvardi Illés bizottsági elnök
    a) Dr. Miskéri János háziorvos kérelme
    b)Barátság Egyesített Szociális Intézmény kérelmei
    c) Pályázat benyújtása az Országos Alapellátási Intézethez
    d) Előirányzat átcsoportosítás

  7. Polgármester előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    a) A Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása
    b) A Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsában végzett munkáról szóló beszámoló kiegészítése
    c) Önkormányzati bérlakás kérelmek

  8. Jegyzői előterjesztések
    Előadó: Dr. Csávolszki László címzetes főjegyző
    a) Pályázati kiírás Arany János Általános Iskola igazgatói álláshelyre
    b) A 2006. évi teljesítménykövetelmények alapját képező Képviselő-testületi elvárások meghatározása

  9. Költségvetési Bizottság előterjesztése
    Előadó: Serbán György bizottsági elnök

  10. …./2005. (….) rendelet-tervezet az Önkormányzat 2005. évi költségvetését megállapító 1/2005. (III.18.). rendelet módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  11. E g y e b e k

  12. Szociális Bizottság előterjesztései /Zárt ülés anyaga./
    Előadó: Udvardi Illés Egészségügyi, Szociális Bizottság elnöke
    a) Kuklis Antal tanulmányi támogatás iránti kérelme
    b) Benéné Fűz Erzsébet jogalap nélkül felvett gyermekvédelmi támogatás visszafizetésével kapcsolatos kérelme

 

 

Kiskunmajsa, 2005. december 15.



Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 18/2005.

2005. november 23. /szerda/ 14:30 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől
18/2005. 



M e g h í v ó

 

 

Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:       Művelődési Központ (emeleti terme)
Az ülés ideje:       2005. november 23-án /szerda/ du. 14,30 óra



Napirendi javaslat:

 

  1. Tájékoztató két testületi ülés közötti fontosabb ügyekről
    Előadó: Faludi Tamás polgármester, Mózer Gyula alpolgármester

  2. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  3. ......../2005. (.......) rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete és Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának megállapításáról szóló 15/2003. (IV.30.) Ktr. módosításáról
    Előadó: dr. Tárai Éva Ügyrendi Bizottság elnöke

  4. ......./2005. (....) rendelet-tervezet a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggő kötelező közszolgáltatás igénybevételéről
    Előadó: Fogl András Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság elnöke

  5. ....../2005. (.....) rendelet-tervezet a pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások igénybevételének szabályairól szóló 4/2003. (II.12.) Ktr. módosításáról
    Előadó: Udvardi Illés Egészségügyi, Szociális Bizottság elnöke 

  6. ....../2005. (....) rendelet-tervezet a vásárokról és a piacokról szóló 12/2004. (VI.10.) rendelet módosításáról
    Előadó: Csomor Lajos bizottsági elnök

  7. Állati hullák megsemmisítésével kapcsolatos előkészítő munkák és a 2006. évi költségek tervezése
    Előadó: Csomor Lajos Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottság elnöke

  8. Képviselői megkeresésre adott válasz a 268/2005. és 280/2005-ös testület határozataival kapcsolatosan
    Előadó: Dr. Tárai Éva Ügyrendi Bizottság elnöke

  9. Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Fogl András bizottsági elnök 
    a) Karácsonyi díszkivilágítás
    b) Szennyvíz érdekeltségi hozzájárulás mérséklése
    c) Fő utcán kihelyezett ,,Megállni tilos táblák? felülvizsgálata
    d) Területfejlesztési támogatásról lemondás

  10. Vagyongazdálkodási Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kolompár Orbán bizottsági elnök
    a) Ipari parkban terület értékesítések
    b) Siketh Zoltán kérelme bérleti szerződésének meghosszabbítása tárgyában
    c)  Erdélyi Bt. módosító kérelme a Kiskunmajsa 1045/8 hrsz. alatti ingatlan értékesítése tárgyában
    d) Kiskunmajsa, Csontos Károly utca 6. Fsz. 2. szám alatti ingatlan bérleti szerződésének módosítása 

  11. Napsugár Óvoda dajka kérelme
    Előadó: Kertész Farkas Zsuzsanna Oktatási, Művelődési, Ifjúsági, Sport és Kisebbségi Bizottság elnöke

  12. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztései
    Előadó: Udvardi Illés bizottsági elnök
    a) Bursa Hungarica Felsőoktatási ösztöndíj pályázat
    b) Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítása

  13. Polgármester előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    a) Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2006. évi költségvetési koncepciója /Írásos anyag kiküldésre került/
    b) Jelentés a 2005. évi költségvetés III. negyedévi végrehajtásáról /Írásos anyag kiküldésre került/
    c) Beszámoló a Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsában végzett tevékenységről

  14. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2006. évi Ellenőrzési munkaterve
    Előadó: Dr. Csávolszki László címzetes főjegyző

  15. Költségvetési Bizottság előterjesztése
    Előadó: Serbán György bizottsági elnök 

  16. ......./2005. (.....) rendelet-tervezet az Önkormányzat 2005. évi költségvetését megállapító 1/2005. (III.18.). rendelet módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester 

  17. E g y e b e k 

  18. Személyi térítési díj II. fokon történő elbírálása Zárt ülés anyaga./
    Előadó: Udvardi Illés Egészségügyi, Szociális Bizottság elnöke




    K ö z m e g h a l l g a t á s  17  órától !

 

 

Kiskunmajsa, 2005. november 17.


Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 17/2005.

2005. október 19. /szerda/ 14:00 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől
17/2005.



M e g h í v ó

 

 

Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom. 


Az ülés helye:    Művelődési Központ (emeleti terme)
Az ülés ideje:     2005. október 19-én du. 14 óra



Napirendi javaslat:

 

  1. Tájékoztató két testületi ülés közötti fontosabb ügyekről
    Előadó: Faludi Tamás polgármester, Mózer Gyula alpolgármester

  2. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  3. ....../2005. (......) rendelet-tervezet a helyi építési örökség védelméről szóló 16/2005. (VI.30.) rendelet módosításáról
    Előadó: Fogl András Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság elnöke

  4. ........./2005. (........) rendelet-tervezet a települési hulladékgazdálkodási tervről
    Előadó: Fogl András Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság elnöke

  5. ......../2005. (........) rendelet-tervezet az elektronikus ügyintézés kizárásáról
    Előadó: Dr. Csávolszki László címzetes főjegyző

  6. ......../2005. (.....) rendelet-tervezet a Kiskunmajsa város nevének használatáról, címeréről, zászlójáról és emblémájáról szóló 8/2004. (IV.30.) rendelet módosításáról
    Előadó: dr. Tárai Éva Ügyrendi Bizottság elnöke

  7. ......../2005. (......) rendelet-tervezet az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 13/2004. (VI.10.) rendelet módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  8. ......../2005. (......) rendelet-tervezet az állatok tartásáról
    Előadó: Dr. Dörmő Róbert Szervezési és Igazgatási Osztályvezető

  9. Javaslat a közmeghallgatás időpontjára
    Előadó: dr. Tárai Éva Ügyrendi Bizottság elnöke 

  10. Tájékoztatás a Városgazdálkodási Intézmény 2004. évi átfogó jellegű pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről készült Ellenőri jelentés megtárgyalásának eredményéről
    Előadó: Leiz Sándor Pénzügyi Bizottság elnöke

  11. Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Fogl András bizottsági elnök
    a) Rendezési terv módosítás
    b) Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kérelme nyílászárók festésére vonatkozóan
    c) Ivóvíz bázis javító program
    d) Fűtés korszerűsítés
    e) A tartós szegfű védelme tervezett LIFE-Nature pályázatról tájékoztató
    f) Víziközművek üzemeltetése
    g) Homokhátsági projekt beruházás saját forrás biztosítására, a hitelfelvétel közbeszerzési kiírásához szükséges határozat meghozatala
    h) Forgalmi renddel kapcsolatos felvetések

  12. Vagyongazdálkodási Bizottság előterjesztései /Később kerül kiküldésre/
    Előadó: Kolompár Orbán bizottsági elnök
    a) Oláh Gyula kérelme üdülőtelek vételi ajánlatának módosítására
    b) A Kiskunmajsa 0163/386. hrsz-ú értékesítésének lehetősége
    c) Villás Lajos területvásárlási kérelme
    d) A Kiskunmajsa, Petőfi tér 1. I/5. szám alatti ingatlan értékesítése
    e) Malom utcai telkek értékesítése
    f) General Recaycling Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. adásvételi előszerződése

  13. Oktatási, Művelődési, Ifjúsági, Sport és Kisebbségi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kertész Farkas Zsuzsanna bizottsági elnök
    a) Keretösszeg átcsoportosítása a Terbe Sándor tanulmányi ösztöndíjhoz
    b) Keretösszeg elkülönítése a felsőoktatásban továbbtanulók támogatására
    c) Felsőoktatásban tanuló közszolgálati dolgozók támogatása
    d) Október 23-i ünnepség megszervezése

  14. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztései
    Előadó: Udvardi Illés bizottsági elnök
    a) Szociális Információs Szolgáltatás bevezetése
    b) Bács-Kiskun Megyei Szociális Szolgáltatás tervezési koncepció véleményezése
    c) Támogató Szolgálat működéséről beszámoló
    d) Országos Mentőszolgálat ajánlata orvosügyelet ellátására
    e) Jelzőrendszeres házi segélynyújtásról tájékoztató

  15. Polgármester előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    a) Ipari park területéből értékesítés
    b) Közalkalmazottak kereset kiegészítése
    c) Kötelező taneszköz beszerzés
    d) Széchenyi István Általános Iskola kérelme
    e) Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium gázenergia többlet kérelme
    f) Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium műszaki terv készítés költségére fedezetbiztosítási kérelem
    g) Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium élelmiszer hulladék kezelés megoldásával kapcsolatos kérelem
    h) Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium elektromos felújítása
    i) Munkavédelmi képviselők díjazása
    j) Háziorvosi körzet pályázati kiírása
    k) Napsugár Óvoda átcsoportosítási kérelme
    l) Művelődési Központ számítógép beszerzési kérelme
    m) Hóeltakarítási munkálatok
    n) Zöldfelület karbantartás többletkiadása
    o) Dél-Alföldi Régió Települési Egészségterv Egyesület kérelme
    p) Költségvetési rendelet-tervezetről
    q) Majsa napi elszámolás
    r) Támogató - Tanyagondnoki Szolgálat elszámolása

  16. Tegyünk helyben gyermekeink egészségéért pályázatról tájékoztató
    Előadó: Mózer Gyula alpolgármester

  17. ........./2005. (......) rendelet-tervezet az Önkormányzat 2005. évi költségvetését megállapító 1/2005. (III.18.).rendelet módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  18. E g y e b e k

  19. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztései /Zárt ülés anyaga/
    Előadó: Udvardi Illés Egészségügyi, Szociális Bizottság elnöke
    a) Háziorvosi pályázatok elbírálása
    b) Aktív korú nem foglalkoztatott rendszeres szociális segélyének II. fokon történő elbírálása
    c) Helyi lakáscélú támogatások elutasítása
    d) Görög Andrea részletfizetési kérelme

  20. Közbeszerzési ügyek /Zárt ülés anyaga/
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    a) Iskolatej közbeszerzési eljárás jelenlegi állása, javaslat a döntéshozó szervre
    b) Karácsonyi csomag közbeszerzési eljárás indítása, javaslat a döntéshozó szervre

 

Kiskunmajsa, 2005. október 14.



Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 16/2005.

2005. szeptember 21. /szerda/ 15:30 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől
16/2005.

 

 M e g h í v ó


 

Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi  ülésére meghívom.

 

Az ülés helye:   Polgármesteri Hivatal (tanácskozó terme)
Az ülés ideje:    2005. szeptember 21-én (szerda)  15,30  óra

 

Napirendi javaslat:

 

  1. A Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás Megállapodás módosítása - Egyes kötelező megyei közoktatási feladatok átadás-átvételéről
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  2. Iskolatej program
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  3. Települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggő kötelező közszolgáltatással kapcsolatos helyi önkormányzati rendeletalkotás
    Előadó: Dr. Dörmő Róbert Szervezési és Igazgatási Osztályvezető

 

 

Kiskunmajsa, 2005. szeptember 16.



Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 15/2005.

2005. augusztus 31. /szerda/ 14:00 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől
15/2005.


M e g h í v ó

 

Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:   Művelődési Központ (emeleti terme)
Az ülés ideje:    2005. augusztus 31-én du. 14 óra



Napirendi javaslat:

 

  1. Tájékoztató két testületi ülés közötti fontosabb ügyekről
    Előadó: Faludi Tamás polgármester, Mózer Gyula alpolgármester

  2. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  3. ......./2005. (.........) rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete és Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának megállapításáról szóló 15/2003. (IV.30.) Ktr. módosításáról
    Előadó: dr. Tárai Éva Ügyrendi Bizottság elnöke

  4. ........../2005. (........) rendelet-tervezet a állatok tartásáról
    Előadó: Dr. Dörmő Róbert Szervezési és Igazgatási osztályvezető

  5. ........../2005. (........) rendelet-tervezet a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 14/2005. (V.30.) rendelet módosításáról
    Előadó: Udvardi Illés Egészségügyi, Szociális Bizottság elnöke

  6. ......../2005. (........) rendelet-tervezet a pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások igénybevételének szabályairól szóló 4/2003. (II.12.) rendelet módosítása
    Előadó: Udvardi Illés Egészségügyi, Szociális Bizottság elnöke

  7. ........../2005. (........) rendelet-tervezet a pénzben és természetben nyújtott ellátásokról szóló többször módosított 26/2003. (XI.27.) rendelet módosítása
    Előadó: Udvardi Illés Egészségügyi, Szociális Bizottság elnöke

  8. Jelentés a 2005. évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  9. A Többcélú Kistérségi Társulás működésével kapcsolatosan megfogalmazott Interpellációra adott válasz el nem fogadása tárgyában tartott vizsgálatról
    Előadó: dr. Tárai Éva Ügyrendi Bizottság elnöke

  10. Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Fogl András bizottsági elnök
    a) Kuksós u. telefonoszlop áthelyezés
    b) Energia audit elkészítésére szerződés megkötése a Power-Energy Kft-vel
    c) Rendezési terv módosításával kapcsolatos javaslatok
    d) Vízhálózat fejlesztések
    e) Péter Szabó János szennyvíz bekötési igénye
    f) Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium többletenergia igénye
    g) Helyi buszjárat menetrendjének megállapítása
    h) Tájékoztató a Dél-alföldi Régió Ivóvízminőség-javító Programjáról
    i) Ipari park területének értékesítése kapcsán benyújtott interpellációra adott válasz el nem fogadása tárgyában tartott vizsgálat

  11. Vagyongazdálkodási Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kolompár Orbán bizottsági elnök
    a) Abonyi Péter bérleti kérelme
    b) Hajdú Krisztina bérleti kérelme
    c) A cigánytelepen élő családoknak kedvezményes építési telkek biztosítása

  12. Oktatási, Művelődési, Ifjúsági, Sport és Kisebbségi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kertész Farkas Zsuzsanna bizottsági elnök
    a) Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, valamint az Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény pedagógiai programjának módosítása
    b) Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kérelme
    c) Felsőoktatási intézményben továbbtanulók támogatása
    d) Tanulmányi ösztöndíj pályázat név választása
    e) Közalkalmazottak étkezési hozzájárulása

  13. Polgármester előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    a) Hitelfelvétel a város működési kiadásainak finanszírozásához
    b) Intézmények pedagógiai programjai véleményezésének díjazása
    c) Cigány Kisebbségi Önkormányzat kérelme
    d) Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kérelme
    e) Iskolatej program
    f) Az  '56-os Múzeum további működtetése
    g) Hátrányos Helyzetőek Egyesületének támogatása
    h) Használt számítógépek beszerzése
    i) Majsa napi vendéglátás
    j) Bérfejlesztés 2005. IX. 1-től
    k) Jegyzői bérfejlesztés
    l) Mindennapi környezetünkért 2005 pályázat

  14. Költségvetési Bizottság előterjesztései
    Előadó: Serbán György bizottsági elnök

  15. ........./2005. (........) rendelet-tervezet az Önkormányzat 2005. évi költségvetését megállapító 1/2005. (III.18.) Ktr. módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  16. E g y e b e k

  17. Rendszeres szociális segély II. fokon történtő elbírálása /Zárt ülés anyaga/
    Előadó: Udvardi Illés Egészségügyi, Szociális Bizottság elnöke

 

 

Kiskunmajsa, 2005. augusztus 26.

 

Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 14/2005.

2005. július 27. /szerda/ 16:00 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől
14/2005. 


M e g h í v ó



Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat Képviselő-testületé- nek rendkívüli ülésére meghívom.


Az ülés helye:     Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterem 
Az ülés ideje:      2005. július 27-én /szerda/ du.16 óra



Napirendi javaslat:

 

  1. ......../2005. (.....) rendelet-tervezet Kiskunmajsa Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és Szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló 28/2004. (X.15.) sz. rendelet módosításáról
    Előadó: Béres László osztályvezető

  2. Polgármester előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    a) Közbeszerzési Szabályzat
    b) Tourinform Iroda pályázat kapcsán kialakult pénzügyi vitának peres vonzata
    c) Arany János Általános Iskola kérelme főzőüst beszerzésére
    d) Dr. Nagy Mária háziorvos, háziorvosi szerződésének felmondásáról

  3. Arany János Általános Iskolában 6. évfolyamon alternatív osztály indítása
    Előadó: Nyerges Éva osztályvezető

  4. ......../2005. (.......) rendelet-tervezet az Önkormányzat 2005. évi költségvetését megállapító 1/2005. (III.18.) rendelet módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester 

  5. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztései /zárt ülés anyaga/
    Előadó: Udvardi Illés Egészségügyi, Szociális Bizottság elnöke
    a) Helyi lakáscélú támogatások megállapítása
    b) Helyi lakáscélú támogatások elutasítása 

 

 

Kiskunmajsa, 2005. július 26.



Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 13/2005.

2005. július 22. /péntek/ 15:00 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől
13/2005.


M e g h í v ó



Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat Képviselő-testületé- nek rendkívüli ülésére meghívom.


Az ülés helye:    Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterem
Az ülés ideje:     2005. július 22-én /péntek/ du.15 óra



Napirendi javaslat:

 

  1. ........../2005. (.....) rendelet-tervezet Kiskunmajsa Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és Szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló 28/2004. (X.15.) sz. rendelet módosításáról
    Előadó: Béres László osztályvezető

  2. Polgármester előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    a) Közbeszerzési Szabályzat
    b) Tourinform Iroda pályázat kapcsán kialakult pénzügyi vitának peres vonzata
    c) Arany János Általános Iskola kérelme főzőüst beszerzésére
    d) Dr. Nagy Mária háziorvos, háziorvosi szerződésének felmondásáról

  3. Arany János Általános Iskolában 6. évfolyamon alternatív osztály indítása
    Előadó: Nyerges Éva osztályvezető

  4. ........./2005. (.......) rendelet-tervezet az Önkormányzat 2005. évi költségvetését megállapító 1/2005. (III.18.) rendelet módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  5. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztései   /zárt ülés anyaga/
    Előadó: Udvardi Illés Egészségügyi, Szociális Bizottság elnöke
    a) Helyi lakáscélú támogatások megállapítása
    b) Helyi lakáscélú támogatások elutasítása

 


Kiskunmajsa, 2005. július 19.


Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 12/2005.

2005. július 19. /kedd/ 16:00 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől
12/2005.


M e g h í v ó



Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat Képviselő-testületé- nek rendkívüli ülésére meghívom.


Az ülés helye:    Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterem
Az ülés ideje:     2005. július 19-én /kedden/ du.16 óra



Napirendi javaslat:

 

  1. ............./2005. (....) rendelet-tervezet Kiskunmajsa Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és Szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló 28/2004. (X.15.) sz. rendelet módosításáról
    Előadó: Béres László osztályvezető

  2. Polgármester előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    a) Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság 77/2005. számú határozatának felfüggesztése kapcsán a képviselő-testület állásfoglalása
    b) Közbeszerzési Szabályzat
    c) Tourinform Iroda pályázat kapcsán kialakult pénzügyi vitának peres vonzata
    d) Arany János Általános Iskola kérelme főzőüst beszerzésére

  3. Arany János Általános Iskolában 6. évfolyamon alternatív osztály indítása
    Előadó: Nyerges Éva osztályvezető

  4. ......./2005. (......) rendelet-tervezet az Önkormányzat 2005. évi költségvetését megállapító 1/2005. (III.18..) rendelet módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  5. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztései   /zárt ülés anyaga/
    Előadó: Udvardi Illés Egészségügyi, Szociális Bizottság elnöke
    a) Helyi lakáscélú támogatások megállapítása
    b) Helyi lakáscélú támogatások elutasítása

 


 Kiskunmajsa, 2005. július 15.


Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 11/2005.

2005. július 14. /csütörtök/ 15:00 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől
11/2005.


M e g h í v ó



Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat Képviselő-testületé- nek rendkívüli ülésére meghívom.


Az ülés helye:  Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterem
Az ülés ideje:   2005. július 14-én /csütörtök/ du.15 óra



Napirendi javaslat:

 

  1.  ......../2005. (......) rendelet-tervezet Kiskunmajsa Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és Szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló 28/2004. (X.15.) sz. rendelet módosításáról
    Előadó: Béres László osztályvezető

  2. Polgármester előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    a) Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság 77/2005. számú határozatának felfüggesztése kapcsán a képviselő-testület állásfoglalása
    b) Közbeszerzési Szabályzat (melléklet)
    c) Tourinform Iroda pályázat kapcsán kialakult pénzügyi vitának peres vonzata
    d) Arany János Általános Iskola kérelme főzőüst beszerzésére

  3. Arany János Általános Iskolában 6. évfolyamon alternatív osztály indítása
    Előadó: Nyerges Éva osztályvezető

  4. ......../2005. (........) rendelet-tervezet az Önkormányzat 2005. évi költségvetését megállapító 1/2005. (II.24.) rendelet módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  5. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztései   /z á r t  ü l é s  anyaga/
    Előadó: Udvardi Illés Egészségügyi, Szociális Bizottság elnöke
    a) Helyi lakáscélú támogatások megállapítása
    b) Helyi lakáscélú támogatások elutasítása

 

Kiskunmajsa, 2005. július 11.



Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 10/2005.

2005. június 29. /szerda/ 14:00 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől
10/2005.


M e g h í v ó



Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.

Az ülés helye:   Művelődési Központ (emeleti terme)
Az ülés ideje:    2005. június 29-én /szerda/ du. 14 óra


Napirendi javaslat:

 

  1. Interpelláció
    Előadó: Terbe Zoltán képviselő

  2. Tájékoztató két testületi ülés közötti fontosabb ügyekről
    Előadó: Faludi Tamás polgármester, Mózer Gyula alpolgármester

  3. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  4. ....../2005. (.......) rendelet-tervezet a helyi építészeti örökség védelméről
    Előadó: Fogl András Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság elnök

  5. ......../2005. (.....) rendelet-tervezet egyes helyi adók és a gépjárműadó csoportos beszedési megbízással történő megfizetésére
    Előadó: Dr. Csávolszki László címzetes főjegyző

  6. Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Fogl András Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság elnök
    a) Gimnázium elektromos felújítása
    b) Intézményi pótigények
    c) Hársfa u. 9. sz. épület károsodása
    d) Halasvíz Kft. kérelme
    e) Közlekedéssel kapcsolatos bejárás
    f) A Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcionális Együttműködés, Konzorcionális Szerződés és a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató Részvénytársaság alapító okirat módosítsa
    g) A Homokhátsági projekt beruházás saját forrás biztosítása
    h) Helyi busz-közlekedéssel kapcsolatos pályázatok
    i)  Leader+programban való részvétel
    j)  Városgazdálkodási Intézmény Alapító Okiratának elfogadása

  7. Vagyongazdálkodási Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kolompár Orbán bizottsági elnök
    a) Építési telkek árának meghatározása
    b) Kolompár Zoltán kérelme
    c) Petrovics Andrea telekvásárlási kérelme
    d) Figura Attila vételi kérelme
    e) Fejes István építési telek visszaadása
    f) Gyöngyösi István ajánlata
    g) Oláh Gyula kérelme
    h) ,,Holdfény ? 2001? fogyatékosokért Alapítvány kérelme
    i) Rádóczi Antalné bérleti szerződése
    j) Városgazdálkodási Intézmény kérelme
    k) Dr. Nagy Mária Magdolna kérelme
    l) XVIII. ker. Speciális Oktató és Fejlesztő Intézmény kérelme

  8. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztései
    Előadó: Udvardi Illés  bizottsági elnök
    a) Barátság Egyesített Szociális Intézmény kérelmei
    b) Barátság Egyesített Szociális Intézményben dolgozó továbbtanulásának támogatása
    c) Barátság Egyesített Szociális Intézmény létszám kérelme
    d) Élelmiszerhigéniai tanfolyam költségének támogatása
    e) Barátság Egyesített Szociális Intézmény alapító okiratának módosítása
    f) Holdfény - 2001 Alapítvány kérelme

  9. Oktatási, Művelődési, Ifjúsági, Sport és Kisebbségi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kertész Farkas Zsuzsanna bizottsági elnök
    a) Városi Könyvtár kérelmei
    b) Napsugár Óvoda kérelme
    c) Oktatási intézményekben biztosított pótlékok mértékének emeléséről
    d) Nyári táborozással kapcsolatos kérelmek
    e) Arany János Általános Iskola kérelme
    f) Via Tours Kiadó és  Kereskedelmi Kft. ajánlata
    g) Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatójának vezetői pótléka
    h) Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosítása
    i) Beiskolázási támogatás
    j) Napsugár Óvoda alapító okiratának módosítása
    k) Holdfény 2001 Alapítvány kérelme

  10. Polgármesteri előterjesztés
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    a) Polgármesteri Hivatalnál képviselő-testületet kiszolgáló, segítő, jegyzőkönyveket készítő ügyintéző bérkülönbözetének elszámolása
    b) Gyermeknap keretösszeg elszámolása
    c) Pongrátz Gergely temetési költségkeret elszámolása
    d) Városi Majális keretösszeg elszámolása
    e) Közszolgálati Nap keretösszeg elszámolása
    f) Tanyavillamosítással kapcsolatos felmérés költsége
    g) Testvérvárosi ajándék vásárlásához engedély kérés

  11. Jegyzői előterjesztések
    Előadó: Dr. Csávolszki László címzetes főjegyző
    a) Államigazgatási jogkörben okozott károkra felelősségbiztosítási ajánlat Földhivatali adatok költségtérítése
    b) Tájékoztató KET jogharmonizációs feladatokról

  12. Költségvetési Bizottság előterjesztései
    Előadó: Serbán György Költségvetési Bizottság elnöke

  13. ......./2005. (.....) rendelet-tervezet az Önkormányzat 2005. évi költségvetését megállapító 1/2005. (II.24.) Ktr. módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  14. E g y e b e k

  15. Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság előterjesztései /Zárt ülés anyaga/
    Előadó: Fogl András Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság elnök
    a) Víziközművek üzemeltetése
    b) Önkormányzati intézmények fűtéskorszerűsítése

  16. Vagyongazdálkodási Bizottság előterjesztései  /Zárt ülés anyaga /
    Előadó: Kolompár Orbán bizottsági elnök
    a) Kolompár László kérelme
    b) Dr. Fülöp Gábor kérelme
    c) A Vásártéri Konzorcium az új kiskunmajsai vásártér felépítésére Alapító Okiratának elfogadása
    d) Ipari parkban területek értékesítése



Kiskunmajsa, 2005. június 23.

 

Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 9/2005.

2005. június 1. /szerda/ 14:00 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől
9/2005.

 

M e g h í v ó

 

 

Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.



Az ülés helye:
  Művelődési Központ (emeleti terme)
Az ülés ideje:   2005. június 1-én /szerda/ du. 14 óra



Napirendi javaslat:

 

  1. Tájékoztató két testületi ülés közötti fontosabb ügyekről
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
                 Mózer Gyula alpolgármester

  2. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról  /Később kerül kiküldésre./
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  3. Ügyrendi Bizottság előterjesztései
    Előadó: dr. Tárai Éva Ügyrendi Bizottság elnöke
    a) Az üdülőterület melletti parkerdő tulajdonjogát rendező bírósági eljárás, valamint a terület kisajátítási lehetőségének vizsgálata
    b) A bizottsági ülések határozatképtelenségének megszűntetésére vonatkozó indítvány

  4. Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Fogl András bizottsági elnök
    a) Játszóeszközök felülvizsgálata
    b) Intézményi felújítások
    c) Járda pályázattal kapcsolatos pótigény
    d) CÉDA pályázat második fordulója
    e) Önkormányzati bérlemények felújítása
    f) Szennyvízcsatorna hozzájárulás mérséklésének kérése
    g) Céltartalék terhére végrehajtandó feladatok sorrendjének meghatározása
    h) Víziközművek 2005. évi felújítási terve
    i) Közút és közterület lezárása
    j) Hulladékgazdálkodási terv megtárgyalása

  5. Vagyongazdálkodási Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kolompár Orbán bizottsági elnök
    a) AGRIMILL-AGRIMPEX Rt. megkeresése
    b) Építési telkek árának meghatározása
    c) Kolompár Zoltán kérelme
    d) Petrovics Andrea telekvásárlási kérelme
    e) Figura Attila vételi kérelme
    f) Építési telkek visszaadása
    g) Garas János ajánlata
    h) ART-HOLZ Kft. kérelme
    i) Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft. 2004. évi beszámolója

  6. Oktatási, Művelődési, Ifjúsági, Sport és Kisebbségi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kertész Farkas Zsuzsanna bizottsági elnök
    a) Közoktatási Intézkedési terv készíttetéséről
    b) Közszolgálati nap
    c) Tradicionális sportegyesületek, egyéb sportegyesületek és civil szervezetek támogatására keretösszeg biztosítása
    d) Dózsa György Gimnázium, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Kollégium akadálymentesítsével kapcsolatos kérelme
    e) BKMÖ Móra Ferenc Általános Iskolája és Egységes Pedagógiai Szakszolgálatának kérelme
    f) Új Kun-Majsa újság működéséről beszámoló
    g) Óvodai csoport, iskolai osztályok, kollégiumba szervezhető csoportok számának meghatározása

  7. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztései
    Előadó: Udvardi Illés bizottsági elnök
    a) Városi Bölcsőde kérelme
    b) Lada-Niva gépkocsi átadása a ,,Barátság Egyesített Szociális Intézmény részére
    c) Központi orvosi ügyelettel kapcsolatos kérelem

  8. Polgármesteri előterjesztés
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    a) Majsa Napok rendezvény programja
    b) Bács-Kiskun Megyei Szociális Közalapítvány kérelme
    c) Osztályvezetői álláshely bérigénye
    d) Bács-Kiskun Megyei Szociálpolitikai Kerekasztalba képviselő delegálására javaslattétel
    e) Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2004. évi ellátásáról

  9. Alpolgármester előterjesztései
    Előadó: Mózer Gyula alpolgármester
    a) ,,Tegyünk helyben gyermekeink egészségi színvonaláért program
    b) Tájékoztató tanyafelmérési programról

  10. Tűzvédelmi, munkavédelmi feladatok ellátása az önkormányzati intézményekben
    Előadó: Dr. Csávolszki László címzetes főjegyző

  11. Költségvetési Bizottság előterjesztései
    Előadó: Serbán György Költségvetési Bizottság elnöke

  12. ....../2005. (......) rendelet-tervezet az Önkormányzat 2005. évi költségvetését megállapító 1/2005. (II.24.) Ktr. módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  13. E g y e b e k

 

Kiskunmajsa, 2005. május 27.


Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 8/2005.

2005. május 23. /hétfő/ 16:30 óra

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
8/2005.


M e g h í v ó



Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján a rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésre meghívom.


Az ülés helye:  Polgármesteri Hivatal (tárgyaló terem)
Az ülés ideje:   2005. május 23. (hétfő) 16:30 óra



N a p i r e n d i   j a v a s l a t

 

  1. Pongrátz Gergely városunk díszpolgárának temetése kapcsán szükséges döntések meghozatala
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    /Szóbeli előterjesztés/

 

 Kiskunmajsa, 2005. május 23. 


Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 7/2005.

2005. május 11. /szerda/ 15 óra

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
7/2005.

 

M e g h í v ó


Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján a rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésre meghívom.


Az ülés helye:  Polgármesteri Hivatal (tárgyaló terem)
Az ülés ideje:   2005. május 11. (szerda) 15 óra

 

 N a p i r e n d i   j a v a s l a t

 

  1. ........../2005 (......) számú rendelet tervezet az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 13/2004. (VI.10.) rendelet módosításáról
    Előadó: Kolompár Orbán Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke
    /Az írásos előterjesztés 05. 10-én kerül kiküldésre/

  2. ......../2005. (......) rendelet tervezet a személyes gondoskodás nyújtó ellátásokról
    Előadó: Udvardi Illés Egészségügyi, Szociális Bizottság Elnöke

  3. Városfejlesztési, Vállalkozási és Idegenforgalmi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Fogl András bizottsági elnök
    a.) Szelektív hulladékgyűjtő sziget kialakítása
    b.) Víziközmű üzemeltetése
    c.) Bercsényi u. 29. sz. ingatlannal kapcsolatos igény
    d.) Városgazdálkodási feladatok hatékonyabb ellátásának  vizsgálata
    e.) Közlekedési bejárás tapasztalatai
    f.) Szennyvízcsatorna hozzájárulás mérséklésének kérése

  4. Kiskunmajsa Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodásának módosítása
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  5. Vagyongazdálkodási Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kolompár Orbán bizottsági elnök
    /Írásos előterjesztés 05. 10-én kerül kiküldésre/
    a.) Malom utcai telkek értékesítése
    b.) Kiskunmajsa, Fő u. 73. szám alatti ingatlan értékesítése
    c.) Iparhegyi u. 8. szám alatti ingatlan értékesítése
    d.) Ipari parkban terület értékesítések
    e.) Víziközmű üzemeltetésre javaslat 

  6. ,,Kiskunmajsa Város Közszolgálatáért " cím adományozása /Zárt ülés anyaga /
    Előadó: dr. Tárai Éva Ügyrendi Bizottság elnöke
    /Az írásos előterjesztés a 2005. 04. 27-i ülés anyagához csatolásra került/

  7. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztései /Zárt ülés anyaga/
    Előadó: Udvardi Illés bizottsági elnök
    /Az írásos előterjesztés a 2005. 04. 27-i ülés anyagához csatolásra került/
    a) Ápolási díj II. fokon történő elbírálása
    b) Jogalap nélkül felvett rendszeres gyermekvédelmi támogatás

 


Kiskunmajsa, 2005. március 30.


Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 6/2005.

2005. április 27. /szerda/ 15:30 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől
6/2005.



M e g h í v ó




Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:   Művelődési Központ (emeleti terme)
Az ülés ideje:    2005. április 27-én /szerda/ du. 15,30 óra


Napirendi javaslat:

 

  1. Tájékoztató két testületi ülés közötti fontosabb ügyekről
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
                 Mózer Gyula alpolgármester

  2. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  3. ....../2005. (....) rendelet-tervezet a Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2004. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámoló és a könyvvizsgálói jelentés elfogadása /Előterjesztés kiküldésre került./
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
                 Szalontai Mária könyvvizsgáló

  4. ...../2005. (....) rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete és Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának megállapításáról szóló 15/2003. (IV.30.) Ktr. módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
                 dr. Tárai Éva Ügyrendi Bizottság elnöke

  5. ......./2005. (.....) rendelet-tervezet az önkormányzati tulajdonú lakások bérleti díjáról
    Előadó: Kolompár Orbán Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke

  6. ......../2005. (.....) rendelet-tervezet az önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól szóló 13/2004. (VI.10.) rendelet módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  7. ....../2005. (.....) rendelet-tervezet a közoktatási intézményekben fizetendő térítési díj, tandíjról
    Előadó: Kertész Farkas Zsuzsanna Oktatási, Művelődési, Ifjúsági, Sport és Kisebbségi Bizottság elnöke

  8. A testületi ülések előkészítése tárgyában tett képviselői észrevételről
    Előadó: dr. Tárai Éva Ügyrendi Bizottság elnöke

  9. Pénzügyi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Leiz Sándor bizottsági elnök
    a) A 2004. évi intézményi pénzmaradványok jóváhagyása
    b) Társadalmi önszerveződések, illetve magánszemélyek 2004. évi önkormányzati támogatásaival kapcsolatos pénzügyi elszámolások elfogadása

  10. Szennyvízcsatorna hozzájárulás mérséklésének kérése
    Előadó: Fogl András Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság elnök

  11. Oktatási, Művelődési, Ifjúsági, Sport és Kisebbségi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kertész Farkas Zsuzsanna bizottsági elnök
    a) Arany János Általános Iskola nyelvpótlék kérelme
    b) Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási intézmény kérelme
    c) Városi Gyermeknap szervezéséhez keretösszeg biztosítása
    d) Városi Majális megrendezéséhez keretösszeg biztosítása
    e) Városi Könyvtár és a Művelődési Központ átszervezésével kapcsolatos eljárás meghirdetéséről
    f) Társadalmi önszerveződések keretösszegének felosztása
    g) Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatói álláshelyére pályázat
    h) Széchenyi István Általános Iskola igazgatói álláshelyére pályázat
    i) Gyergyószentmiklós testvérvárossal kötött testvérvárosi szerződés végrehajtásáról szóló intézkedési tervről

  12. Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Csomor Lajos bizottsági elnök
    a) Környezetvédelmi program elfogadása
    b) Kiskunmajsa 0353/145. hrsz-ú terület erdőtelepítése

  13. Vagyongazdálkodási Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kolompár Orbán bizottsági elnök
    a) Dobó Sándorné vételi kérelme
    b) Bérleti díj felülvizsgálata a Kiskunmajsa, Fő u. 76. szám alatti ingatlan esetében
    c) Jonathermál Rt. területcsere iránti kérelme
    d) Dr. Kittenberger Katona Zoltán vételi kérelme
    e) Gyöngyösi István és az önkormányzat közötti területcsere
    f) Építési telkek visszaadása
    g) Varga Kálmánné területvásárlási kérelme
    h) Oláh Gyula területvásárlási kérelme

  14. Polgármesteri előterjesztés
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  15. Alpolgármester előterjesztései
    Előadó: Mózer Gyula alpolgármester
    a) Foglalkoztatási pályázat benyújtása a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központhoz
    b) Pályázat benyújtása a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat felhívására

  16. Beszámoló a 2004. évi költségvetési, pénzügyi - gazdasági ellenőrzésekről
    Előadó: Dr. Csávolszki László címzetes főjegyző

  17. Költségvetési Bizottság előterjesztései
    Előadó: Serbán György Költségvetési Bizottság elnöke

  18. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztései
    Előadó: Udvardi Illés  bizottsági elnök
    a) Dr. Tóth Tibor háziorvos rendelési idő módosítás iránti kérelme
    b) ,,Barátság? Egyesített Szociális Intézmény alapító okiratának módosítása

  19. ....../2005. (....) rendelet-tervezet az Önkormányzat 2005. évi költségvetését megállapító 1/2005. (II.24.) Ktr. módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  20. E g y e b e k

  21. ,,Kiskunmajsa Város Közszolgálatáért " cím adományozása /Zárt ülés anyaga /
    Előadó: dr. Tárai Éva Ügyrendi Bizottság elnöke

  22. Javaslat a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés által adományozható díjakra /Zárt ülés anyag /
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  23. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztései /Zárt ülés anyaga/
    Előadó: Udvardi Illés bizottsági elnök
    a) Ápolási díj II. fokon történő elbírálása
    b) Jogalap nélkül felvett rendszeres gyermekvédelmi támogatás




Kiskunmajsa, 2005. április 21.


Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 5/2005.

2005. április 13. /szerda/ 14:00 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől
5/2005.



M e g h í v ó




Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat Képviselő-testületi ülésére meghívom.


Az ülés helye:
 Művelődési Központ (emeleti terem)
Az ülés ideje:  2005. április 13-án /szerda/ du. 14 óra

 

 Napirendi javaslat:

 

  1. Tájékoztató két testületi ülés közötti fontosabb ügyekről
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
                 Mózer Gyula alpolgármester

  2. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  3. Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Fogl András bizottsági elnök
    a) Hó-eltakarítási munkákkal kapcsolatos költségek
    b) Zöldfelület fenntartással kapcsolatos igények
    c) Kistérségi Állati hullatároló
    d) Malom utcai terület értékesítése
    e) Orvosügyeleti gépkocsi vállalkozási szerződésének módosítása
    f) Üdülőtulajdonosok Érdekvédelmi Egyesületének kérelme
    g) Sipos Lajos kérelme a rendezési terv módosításával kapcsolatban
    h) Lakossági járdaépítés

  4. Oktatási, Művelődési, Ifjúsági, Sport és Kisebbségi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kertész Farkas Zsuzsanna bizottsági elnök
    a) Tanulói tankönyvtámogatással kapcsolatos intézményi kérelmek
    b) Kiskun Önkormányzatok Szövetségéhez csatlakozás
    c) Topolyai Fejlesztési és Civil Központ kérelme
    d) Dózsa György Gimnázium, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Kollégium kérelme
    e) Külföldi tanulmányutak támogatására pályázat kiírása
    f) Tehetséges tanulók támogatására pályázat kiírása

  5. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztése
    Előadó: Udvardi Illés bizottsági elnök
    a) Dr. Szabó Tamás reumatológus szakorvos kérelme
    b) Vérvételi hely megszűnése utáni feladatellátás
    c) Átmeneti szociális segélyről

  6. Költségvetési Bizottság előterjesztései
    Előadó: Serbán György bizottsági elnök

  7. ....../2005. (.....) rendelet-tervezet az Önkormányzat 2005. évi költségvetését megállapító 1/2005. (III.18.) Ktr. módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  8. Foglalkoztatási pályázatok benyújtása a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központhoz
    Előadó: Mózer Gyula alpolgármester
    a) ,,Közösen a parlagfű ellen 2005."
    b) ,,Mindennapi környezetünkért 2005."

  9. Egyebek

  10. Bérleti szerződések   /Zárt ülés anyaga /
    Előadó: Udvardi Illés  Egészségügyi Szociális bizottság elnöke

 

Kiskunmajsa, 2005. április 8.



Faludi Tamás
polgármester


Képviselő-testületi ülés 4/2005.

2005. április 1. /péntek/ 16:00 óra

Kiskunmajsa Város Polgármesterétől
4/2005.

 

M e g h í v ó

 

Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján a rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésre meghívom.

Az ülés helye:  Művelődési Központ (emeleti terme )
Az ülés ideje:   2005. április 1. (péntek) 16 óra



N a p i r e n d i   j a v a s l a t

  1. Városfejlesztési, Vállalkozási és Idegenforgalmi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Fogl András bizottsági elnök
    a.) Térinformatikai pályázat
    b.) CÉDA pályázat beadása
    c.) TEKI pályázat beadása

  2. Oktatási, Művelődési, Ifjúsági, Sport és Kisebbségi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kertész-Farkas Zsuzsanna bizottsági elnök
    a.) Kis értékű tárgyi eszközök beszerzése gyermek és ifjúsági közösségi terek kialakításához és fejlesztéséhez
    b.) 5000 fő feletti települések gyermek és ifjúsági programjainak támogatása
    c.) Gyermek- és ifjúsági fesztiválok, rendezvények támogatása

  3. Egészségügyi, Szociális Bizottság Elnökétől
    Előadó: Udvardi Illés bizottsági elnök
    a.) Dr. Varga Tamás fogorvos kérelme

  4. Költségvetési Bizottság előterjesztései
    Előadó: Serbán György bizottsági elnök

  5. ......../2005. (.....) rendelete az Önkormányzat 2005. évi költségvetését megállapító 1/2005. (III. 18.) Ktr. módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  6. Az új múzeum alaprajzának tudomásul vétele
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

 

Kiskunmajsa, 2005. március 30.


Faludi Tamás

polgármester


Képviselő-testületi ülés 3/2005.

2005. február 23. /szerda/ 14:00 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől


3/2005.

 

M e g h í v ó

 

Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat képviselő-testületi ülésére meghívom.

 

Az ülés helye:   Művelődési Központ (emeleti terme)
Az ülés ideje:    2005. február 23-án du. 14 óra



Napirendi javaslat:

 

  1. Tájékoztató két testületi ülés közötti fontosabb ügyekről
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    Mózer Gyula alpolgármester 

  2. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester 

  3. ......./2005. (......) rendelet-tervezet a Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2005. évi költségvetéséről, könyvvizsgálói jelentés elfogadása /Kiküldésre került./
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    Szalontai Mária könyvvizsgáló

  4. ......../2005. (......) rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete és Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának megállapításáról szóló 15/2003. (IV.30.) Ktr. módosításáról
    Előadó: dr. Tárai Éva Ügyrendi Bizottság elnöke

  5. ......./2005. (........) rendelet-tervezet a talajterhelési díjról
    Előadó: Dr. Csávolszki László címzetes főjegyző

  6. ......./2005. (.....) rendelet-tervezet a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 5/2003. (II.12.) Ktr. módosításáról
    Előadó: Udvardi Illés Egészségügyi, Szociális Bizottság elnöke

  7. Kiskunhalasi Rendőrkapitányság kapitányságvezetői kinevezéséhez véleménynyilvánítás
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    Fekete Béla  r. alezredes

  8. Pénzügyi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Leiz Sándor bizottsági elnök
    a) A 2005. évi Ellenőrzési munkaterv elfogadása
    b) Képviselői interpelláció a Tourinform iroda működésével kapcsolatosan

  9. Ügyrendi Bizottság előterjesztései
    Előadó: dr. Tárai Éva Ügyrendi Bizottság elnöke
    a) Javaslattétel a Polgármester, illetve az Alpolgármester illetményének, valamint költségátalányának módosítására
    b) Önkormányzati Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának változásairól tájékoztató
    c) A 2005. évi képviselői vagyonnyilatkozatokról tájékoztató

  10. Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Fogl András bizottsági elnök
    a) Szarvas Tibor kérelme
    b) Nyugdíjas lakópark kialakítása Kiskunmajsán
    c) Szennyvízcsatorna hozzájárulással kapcsolatos kérelme
    d) Homokhátsági Kistérségi Társulásból való kilépés
    e) Boros Tibor kérelme
    f) Nyilvános telefonállomások leszerelése
    g) Power Energy Kft. ajánlata
    h) Helyi járatú buszközlekedés pályáztatása
    i)  Malom utcai terület belterületbe vonása

  11. Szociális Szolgáltatás-tervezési Koncepció
    Előadó: Udvardi Illés  Egészségügyi, Szociális Bizottsági elnök

  12. Oktatási, Művelődési, Ifjúsági, Sport és Kisebbségi Bizottság előterjesztései
    Előadó: Kertész Farkas Zsuzsanna bizottsági elnök
    a) Széchenyi István Általános Iskola kérelme
    b) Általános iskolai, óvodai beiratkozások időpontjának megállapítása
    c) Március 15-i ünnep

  13. Polgármester előterjesztései
    Előadó: Faludi Tamás polgármester
    a) Jászszentlászló - Móricgát Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társuláshoz való csatlakozási szándéka
    b) Pályázat benyújtása a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett 2005/1 közmunkaprogramra

  14. 25/2004. számú önkormányzati határozat módosítása
    Előadó: Dr. Csávolszki László címzetes főjegyző

  15. ......../2005. (.......) rendelet-tervezet az Önkormányzat 2004. évi költségvetését megállapító 3/2004. (III.1.) Ktr. módosításáról
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  16. Lakásügyi tanácsnok beszámolója a 2004. évben végzett munkájáról
    Előadó: Farkas Mihály tanácsnok

  17. Támasz 2005. Kht. által működtetendő támogató szolgáltatásról tájékoztató
    Előadó: Mózer Gyula alpolgármester

  18. E g y e b e k

  19. Egészségügyi, Szociális Bizottság előterjesztései /Zárt ülés anyaga./
    Előadó: Udvardi Illés bizottsági elnök
    a) Személyi térítési díj II. fokon történő elbírálása
    b) Helyi lakáscélú támogatások megállapítása
    c) Helyi lakáscélú támogatások elutasítása
    d) Kedvezményes kamatozású részletfizetési kérelmek

  20. MAJSA - FARM Beszerző és Értékesítő Szövetkezet kérelme /Zárt ülés anyaga./
    Előadó: Kolompár Orbán Vagyongazdálkodási Bizottsági elnöke

  21. Javaslat a víz- szennyvízközmű más üzemeltetési formájára /Zárt ülés anyaga./
    Előadó: Fogl András Városfejlesztési, Vállalkozási, Idegenforgalmi Bizottság elnöke

  22. Dr. Nagy Mária Magdolna háziorvos kérelme /Zárt ülés anyaga./
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

 

 

Kiskunmajsa, 2005. február 18.



Faludi Tamás
polgármester 


Képviselő-testületi ülés 2/2005.

2005. február 14. /hétfő/ 16:00 óra

Kiskunmajsa város Polgármesterétől


2/2005.

 

 M e g h í v ó

 

Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján az Önkormányzat Képviselő-testületé- nek rendkívüli ülésére meghívom.



Az ülés helye:  Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterem
Az ülés ideje:   2005. február 14-én /hétfő/ du. 16 óra

 

 

Napirendi javaslat:

 

  1. Kiskunmajsai Többcélú Kistérség Társulási Megállapodásának módosítása
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

 

 

 Kiskunmajsa, 2005. február 10.

 

Faludi Tamás
polgármester

 

 


Képviselő-testületi ülés 1/2015.

2015. január 19. /hétfő/ 16:00 óra

Rendkívüli képviselő-testületi ülés
Kiskunmajsa Város Polgármesterétől


1/2005.



M e g h í v ó




Az Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdése alapján a rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésre meghívom.


Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (tárgyaló terem)
Az ülés ideje:  2005. január 19. (szerda) 16 óra

 

 N a p i r e n d i   j a v a s l a t



  1. Kiskunmajsa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Iratkezelési Szabályzata módosítása
    Előadó: Dr. Csávolszki László címzetes főjegyző

  2. Költségvetési szerv - Kiskunmajsa és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulás - megszüntetéséről
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

  3. Rendezési terv módosítás a SPAR Áruház elhelyezése érdekében
    Előadó: Faludi Tamás polgármester

 

 

Kiskunmajsa, 2004. december 18.


Faludi Tamás
polgármester