Ünnepélyes keretek között adták át a Kiskunmajsa és Kiskunfélegyháza közötti felújított útszakaszt           

Megújult a Kiskunmajsát és Kiskunfélegyházát összekötő út 27,7 kilométeres szakasza. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által jóváhagyott Dél-alföldi Regionális Operatív Program 2011-2013-as akciótervének keretein belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulhatott meg a több mint 3,1 milliárd forintos beruházás.


Az 5402. jelű országos közút ünnepélyes átadására 2012. november 29-én került sor Jászszentlászlón, ahol részt vett Kiss Melinda, Jászszentlászló polgármestere, Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő, Kapus Krisztián, a térség országgyűlési képviselője, Kiskunfélegyháza polgármestere, valamint a projektgazda képviseletében Szőke József, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese és dr. Sztana Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Bács-Kiskun megyei igazgatója.

 

A Kiskunfélegyháza-Kiskunhalas összekötő út felújított 27,7 kilométeres szakaszán a burkolatcserén kívül Jászszentlászló bevezető szakaszán forgalomcsillapító szigeteket, míg Kiskunmajsán gyalogos védő szigetet létesített a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a DME Konzorcium. A projekt részeként a Galamboséri, valamint a Jászszentlászlói Dongéri főcsatorna híd részleges felújítása is megvalósult. A felújítás során a kivitelező rendezte az útárkokat és az útpadkákat is, valamint új autóbuszöblöket is épített az útszakaszon, illetve a meglévő autóbuszöblöket felújította.

 

Az ünnepélyes átadáson a számokban is kifejezett eredmények felmutatása mellett elhangzott, hogy a felújított úton az autósok fokozottan ügyeljenek a biztonságos közlekedésre és hogy a minőségileg jobb út ellenére a továbbiakban se lépjék túl a sebességkorlátozást.

 

A beruházást követően a Magyar Közút Nonprofit Zrt. számításai szerint Jászszentlászló és Kiskunmajsa lakosai, vagyis közvetlenül több mint 13 ezer ember utazáskényelmi és forgalombiztonsági feltételeiben történt pozitív változás.

2012.12.12 14:08
Minden jog fenntartva © 2011-2021 Kiskunmajsa Város