Nagy siker volt a Titkok Kertje

   Nagy siker volt a Titkok Kertje           

Nagy sikerrel, teltház előtt adták elő A Titkok kertje című zenés produkciót a T.I.M Production nevet viselő, nemrégiben létrehozott társulat tagjai.


A darab munkálatait óriási összefogás övezte, hiszen gyakorlatilag a város minden szegmenséből érkezett segítséget, ami elengedhetetlen volt, hiszen az amatőr színészek saját örömükre, szabadidejüket feláldozva vettek részt a munkában.

 

A produkciót, mely a Titkok kertje című film színpadi változata, Tőzsér István Martin, a Dózsa György Gimnázium tanulója álmodta meg és keltette életre. A Bajai Fiatalok Színházával is dolgozó fiatal rendező az előkészítő munkálatokat már tavaly elkezdte a szereplőválogatással, majd a kiskunmajsai társulat létrehozásával a szorgalmas és elszánt munka eredményeként színpadra állították a zenés, táncos produkciót.

 

„Azért ezt a történetet választottam, mert úgy éreztem, fontos, hogy rámutassak a hétköznapi dolgok olyan apró csodáira, mint a szeretet, a barátság és a természet szépsége” – mondta Tőzsér István Martin, a darab rendezője.

 

A Titkok kertje című előadást március 8-án és 22-én megismétlik a Kulturális Központ színháztermében.


A produkció rendezője, Tőzsér István Martin fogadja a gratulációkat

2013.03.11 12:19