Vakok és Gyengénlátók számára




Kisboldogasszony Római Katolikus Templom



A kiskunmajsai Római katolikus templomot 1743-ban kezdték építeni. Az elsõ változat vesszõbõl font, sárral betapasztott, ideiglenes építmény volt. Az állandóra szánt épület terméskõ alapú, téglából toronnyal ellátott kis templom, amelyet majd tíz évig építettek. Jelenlegi alapformáját 1809-ben érte el. A bõvítést késõ barokk stílusban kivitelezték. A hossza 50 m, szélessége 21 m. 1835-ben a tornyot 42 m magasságúra építették át. A jelenlegi orgonát 1908-ban építették be a helyére.

1805-ben kezdõdött el a bõvítése Rábel Károly kõműves mester vezetésével. 1809-ben fejezõdtek be a munkálatok. Ekkor alakult ki a templom mai mérete: 50 méter hosszú, 21 méter széles. 1817-ben Szondi István juhos gazda vásárolta meg a fõoltárképet. Schöfft József festõművész munkája Szűz Mária születését ábrázolja (1. sz. kép). Az õ alkotásai az 1819-ben készült mellékoltár képek is, melyek Nepomuki Szent Jánost és Szent István királyt ábrázolják. Ezután a keresztelõ medencét, padokat vásároltak, a padlót márványra cserélték és elkészült a toronyóra.

 

A szószék (1818-ból) Fischer Ágoston kecskeméti kõműves mester munkája. A fõoltárt 1827-ben Poros János nevű iparos átalakította. 1835-ben az alacsony tornyot 42 méter magasságúra emelték. 1903-ban a templom belsõ terét felújították, festését, aranyozását Tarcsa Lajos egri templomfestõ végezte el. Õ készítette a Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázoló színes üvegablakokat is. 1903 után, csak a második világháború befejezését követõen tudták a templomot újrafesteni. Malczik Károly és felesége, Pavlik Milada lengyel menekültek voltak és több templomot festettek a háború alatt Magyarországon, így a majsait is. 1945 telének beálltáig a szentély készült el, a templom festése 1946-ban fejezõdött be.

 

 

 

 

 

 

 

 

A festõművész házaspár a Szentháromságot és számos szép bibliai jelenetet ábrázolt a templom mennyezetén, köztük a Hegyi beszédet. Ennek a képnek az is érdekessége, hogy önmaguknak is emléket állítottak azzal, hogy a tömegben saját arcképüket is megfestették. 1975-ben Szombath Béla festõművész-restaurátor a fõoltárképet felújította.

A templombelsõ teljes rekonstrukcióját és a szentély átalakítását Perczel Dénes építészmérnök tervei alapján 1987-89-ben végezték el. Ekkor került sor a templom utolsó belsõ festésére.

 

 

 

A jelenlegi orgonát 1908-ban a Rieger gyár készítette 26 változattal. 1946-ban a pécsi Angster gyár új játszóasztallal látta el az orgonát. 1992-94 között történt az orgona legutóbbi átépítése Tóth József tervei alapján. A kivitelezés Moravcsik Vilmos váci orgonaépítõ mester és Tarnai Endre munkája.

Ekkor az orgona elektromos játszóasztalt kapott és 36 változatúra bõvült. Jelenleg 2 manuál és a pedálmű segítségével 2230 síp szólaltatható meg. Így Bács-Kiskun megye első 5 orgonája között van nagyságát és hangzását tekintve.

 

 

www.majsaplebania.hu


Vissza

Felhasználónév:
Jelszó:

A szavazás szünetel