Pályázati kiírás

Lakhatási támogatás, lakáscélú megtakarítással („A” típusú pályázat)


Az önkormányzat az Esély Otthon projekt keretében felújított és berendezett lakásokat az alábbi feltételek szerint hasznosítja:

a) Egy fiatal, vagy pár, illetve család legfeljebb 16 hónapon keresztül lehet lakója a projekt keretében felújított ingatlannak, azzal, hogy kérelmére a képviselő-testület döntése alapján a bérlet további 4 hónappal meghosszabbítható.
b)  A kiválasztott bérlőnek a lakhatásért nem kell lakbért fizetnie, de a rezsi költség megfizetése a bérlőt terheli.
c) A bérlőnek  kötelezettséget  kell  vállalnia  arra,  hogy  a  lakásba  költözés  időpontjától számított 3 napon belül a bérleményben lakóhelyet létesít.

(1)   A támogatásra Pályázatot nyújthat be, akinél fennállnak az alábbi együttes feltételek:

a) A pályázó 18-35 év közötti személy vagy a vele együtt költöző nagykorú személy is  (a pályázat benyújtásakor elmúlt 18 éves, de az ösztönző támogatás végéig, azaz  2022. szeptember 14-ig nem tölti be a 35. életévét).
b) Kiskunmajsán lakcímmel rendelkezik, vagy Kiskunmajsára kíván költözni (lakcím létesítésére vonatkozó szándéknyilatkozatot nyújt be).
c) A pályázó vagy a vele együtt költöző nagykorú személy Kiskunmajsai székhelyű, vagy telephelyű munkáltatóval munkaviszonnyal, munkaviszonyra irányuló egyéb jogviszonnyal, vagy szándéknyilatkozattal rendelkezik arról, hogy adott munkáltató a pályázóval végzettségének megfelelő munkakörben munkaviszonyt létesít, vagy Kiskunmajsai székhelyű, vagy telephelyű vállalkozásban vállalkozó tevékenységet végez.
d) A pályázó és a vele együtt költöző nagykorú személy vállalja, hogy a pályázat programjaiban részt vesz és közösségi célú önkéntes tevékenység végez Kiskunmajsa város területén
e) A pályázó és a vele együtt költöző nagykorú személy vállalja, hogy életvitelszerűen, lakcímmel rendelkezve Kiskunmajsán marad a lakhatási támogatást követő legalább 1 évig.
f) A pályázó vállalja, hogy a támogatásról szóló szerződés megkötésével egyidejűleg lakáscélú megtakarításra hitelintézettel szerződést köt vagy meglévő szerződését fenntartja, és a szerződésben vállalt befizetéseket legalább a lakhatási támogatás végéig teljesíti.
g) a pályázónak vagy a vele együtt költöző személynek lakás vagy üdülő céljára szolgáló ingatlan nincs a tulajdonában 25% tulajdoni hányadot meghaladó mértékben.

 

 (2) A pályázat részeként kötelezően benyújtandó iratok, igazolások:

a) Esély Otthon ,,Izsák és Kiskunmajsa életpálya tervezést segítő programja” ösztönző támogatásról szóló 16/2019. (VII.02.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Rendelet) 4. melléklete szerinti pályázati adatlapja ( jelen pályázati kiírás b) melléklete)
b) személyazonosító igazolvány és lakcímkártya másolata (pályázó által aláírt másolati példányok)
c) a pályázó részletes önéletrajza
d) jövedelmi, vagyoni viszonyokra vonatkozó, a Rendelet  6. melléklete  szerinti nyilatkozat ( jelen pályázati kiírás c) melléklete)
e) Kiskunmajsa Város közigazgatási területén lévő munkáltatóval fennálló munkaviszony, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony vagy ezek létesítésére irányuló munkáltatói szándéknyilatkozat, vállalkozói igazolvány
f) nyilatkozat a Kiskunmajsán végezni kívánt önkéntes munkára tett vállalásról (motivációs levél, a Rendelet 5. melléklete szerint) ( jelen pályázati kiírás d) melléklete)
g) nyilatkozat, hogy a pályázó a döntéshozó önkormányzat Képviselő-testületének tagjával nem áll közeli hozzátartozói viszonyban (ha van vele költöző felnőtt személy, az ő nyilatkozata is szükséges, a Rendelet 7. melléklete szerint) ( jelen pályázati kiírás e) melléklete)
h) nyilatkozat, hogy a pályázó vonatkozásában vagy a vele együtt költöző személy vonatkozásában 25% tulajdoni hányadot meghaladóan lakás vagy üdülő céljára szolgáló ingatlan nincs az említett személyek tulajdonában. (a Rendelet 8. melléklete) (jelen pályázati kiírás f) melléklete)

(3) A pályázat részeként meglétük esetén benyújtandó, nem kötelező jellegű iratok, igazolások:

a) házassági anyakönyvi kivonat, vagy közjegyző előtt tett élettársi nyilatkozat másolata, közjegyző előtt tett élettársi nyilatkozattal nem rendelkező pár esetén nyilatkozat arról, hogy együtt kívánnak költözni az ingatlanba
b) meglévő lakáscélú megtakarításról szóló igazolás
c) a pályázó kiskorú gyermekének/ gyermekeinek születési anyakönyvi kivonatának másolata
d) iskolai végzettséget tanúsító oklevél vagy a tanulmányok folytatásáról szóló, az oktatási intézmény által kiállított igazolás
e) korábbi munkaviszony igazolása
f) a pályázó által a pályázat benyújtása előtt végzett önkéntes munkáról szóló igazolás

 

  1. A lakhatási lehetőség igénybevételére vonatkozó pályázati felhívást az Önkormányzat 2021. április 1. napjáig hirdeti meg Kiskunmajsa város honlapján, illetve a helyben szokásos módon.
  2. A pályázat benyújtásának határideje 2021. május 1.
  3. A pályázat elbírálásának határideje 2021. május 10.
  4. A szerződéskötés határideje a döntés meghozatalát követő 15 nap.
  5. A támogatás keretében 1 lakás (Kiskunmajsa Fő u. 73. fsz. 2 ajtó)  kerül bérbeadásra 16 hónap időtartamig, amely egy alkalommal, maximum 4 hónappal, hosszabbítható.

Pályázatok beadása személyesen vagy postai úton:
6120 Kiskunmajsa, Fő utca 82. Bozókiné Veszelovszki Szilvia számára

Beadási határidő: 2021. május 1.

Bővebb információ munkaidőben:
Bozókiné Veszelovszki Szilva
+36 70/510-6308


Vissza