Táj és természet

A hiteles leírás kedvéért Magyarország régi vízrajzi térképére kell vetítenünk Majsa és mai járása helyét. Ez a tájszelet éppen a Mohács-Csongrád és a Nagykőrös-Szentmária (ma: Szabadka/Subitoca) vonalak metszéspontjában fekszik. Légvonalban K-NY felé alig 20 km-nyire a Duna és a Tisza ősártereitől.

A terület ekkor még maga is turjános, lápos, őstavas táj. Talajából és a közeli folyóárterekről egyaránt kapja a dús vízközi növényvilágot éltető, magas légnedvességet. A mozaikos talajtáj a legátszellőzőbb, vizek számára is jól átjárható talajfajtákból áll: zömmel vizek hozta homok, a felszínen finom lösz-, mélyebben agyaglencsékkel tarkítva.

Az intenzív függőleges-vízszintes vízpulzálás következtében a különleges értékű talajok mellett több más, fölbecsülhetetlen értékű „tájtermék” is keletkezett itt. Ezek egyike kis mélységben a „terméskü” (két fajtája a darázskő és a homokkő), nagy mélységben pedig a gyógyerejű termálvizek.

Mindezt egy hatalmas, különleges, „vízvisszatartó őstáj” tette lehetővé, melynek egyik felét folyóktól folyókig érő, kétbejáratú lapályhálózat alkotta, a másikat állandó szárazulatok. A táj fele a vízé, fele a tájat tanyásan lakó és empatikusan művelő emberé volt.

Ezt a dúsan termő, gazdag növényzetű, tanyás őstájat változtatta homoksivataggá a kapzsi civilizáció, több „lecsapolási” és tájszabályozási hullámban. Ám a természeti ősformák nem tűntek el teljesen, sem a természeti alapokban, sem a növényzetben, sem a tanyás lakottság vonatkozásában. Aki itt él vagy ide látogat, az mindezt tapasztalja, még ha egyelőre mindezek csupán a rejtőzködő értékeink, amelyek egykor újra domináns elemekké válnak, ha itt komolyan fenntartható életet akarunk.

(Forrás: Nagy Gergely geológus-turisztikai szakértő)