Illegális hulladék tájékoztató



Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy 2021. március 16. napjától – többek között az illegális hulladékok elhelyezésének bejelentésével kapcsolatban – hatáskörrel a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal rendelkezik, ugyanis a hulladékgazdálkodási hatóság kijelöléséről szóló 124/2021. (III. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.) 1. § (1) bekezdés a) pontja alapján a Kormány közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hulladékgazdálkodási hatóságként a vármegyei kormányhivatalt (a továbbiakban: területi hulladékgazdálkodási hatóság) jelöli ki.

A Korm. r. 2. § (1) bekezdése szerint a hulladékgazdálkodási hatósági ügy – ha jogszabály másként nem rendelkezik – területi hulladékgazdálkodási hatóság hatáskörébe tartozik.

Ennek megfelelően, jogellenesen elhelyezett hulladék esetén – a korábbiakkal ellentétben – a jegyző már nem adhat ki a hulladék megfelelő felszámolása, elszállítása vonatkozásában kötelezést előíró határozatot.

Tájékoztatom Önöket, hogy a hulladékgazdálkodás hazai rendjét alapvetően megváltoztató új jogszabály szigorúbb szankciórendszert intézményesít a hulladékgazdálkodás terén.

Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény jelentősen módosította a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvényt, és gyökeresen átalakítja a hulladékgazdálkodás helyzetét. A törvénymódosítás egyik alapvető célja az illegális hulladéklerakás felszámolása.

Az eddig is meglévő legfontosabb szabályok szerint,

TILOS a hulladékot

A legfontosabb jogszabályi változások összefoglalása a fentiek alapján:

A fentiek alapján tehát 2021 márciusától az illegális hulladék elhelyezéssel kapcsolatos eljárás a területileg illetékes kormányhivatal hatáskörébe tartozik. (Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály, 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt. 2.; ügyfélszolgálat: 76/795-860; készenléti telefon: 70/503-9490, e-mail cím: hulladekgazdalkodas@bacs.gov.hu)

A hulladékgazdálkodási hatóság mellett a hulladékgazdálkodási bírságot helyszíni bírságként a rendőr, a közterület-felügyelő, valamint a mezőőr továbbra is kiszabhatja.

Az illegálisan elhelyezett hulladék bejelentésére a fentieken felül lehetőség van a mobiltelefonra térítésmentesen letölthető alkalmazás használatával is.

A HulladékRadar alkalmazás használatával bejelenthetők a környezetet elcsúfító, szennyező, illegálisan elhelyezett hulladéklerakatok - akár településen belül, akár külterületen. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által üzemeltetett rendszer alkalmas arra, hogy fotókkal és egyéb, a hulladék fajtájára és mennyiségére, valamint megközelíthetőségére vonatkozó információk megadásával a területileg illetékes hatóság tudomást szerezzen az illegális hulladéklerakásokról, ezáltal intézkedni tudjon annak felszámolásáról a környezet megtisztítása érdekében.