Kiskunmajsa Város Önkormányzatához lakossági kezdeményezés érkezett még tavaly év végén, hogy járuljon hozzá a kálvária építéséhez. Bakos Ferenc, kiskunmajsai lakos azzal a kéréssel fordult a képviselő-testülethez, hogy az Iskola utcában a Konecsni György Helytörténeti Gyűjtemény épülete mellé egy kisméretű kálváriát építhessen. A kálvária kétsoros, soronként 7 db stációból és a végén 3 keresztből állna. Az építmény az utcaképet megszépítve turisztikai látványosságként is szolgál majd, melyhez a képviselő-testület hozzájárulását adta. Bakos Ferenc a kálvária előkészületeiről szeretné tájékoztatni a lakosságot.
„Akinek füle van, hallja meg!" (Jel 13,9)
Úgy gondolom, már sokan értesültek arról, hogy az elmúlt év vége felé egy kis kálvária építését kezdtük szervezni. A múzeum melletti területet megkaptuk az önkormányzattól, elkészült a középső kereszt, amelyre kerül majd egy korpusz (Jézus teste). A Dunántúlról Nemcsók Robi hozta el a stációképeket (1 db kb. 20 kg, 50 x 50 cm, műkőből öntött), melyeket a múzeumban tárolunk ideiglenesen.
Nem kerülhető meg, hogy megválaszoljam a többszörösen felmerülő kérdést: „Miért éppen oda?" Ennek több oka is van. Nem akarom a régi majsai kálvária (amelynek építését a Majsa Alapítvány pár éve kezdte el szervezni) helyét elfoglalni, mert bízom abban, egyszer az is meg fog épülni. (Tudtommal annak a költsége kb. 40 millió forint.)
Az általam, általunk elképzelt kálvária költségvetése ennek csak a töredéke, kb. 800 ezer - 1 millió forint. Ez magában foglalja a 14 stáció és a 3 kereszt megépítését, valamint a terület rendbetételét. A másik fontos ok, hogy szeretném, ha látható helyen lenne. Mivel Kiskunmajsának sajnos nincs templomkertje, mindenféleképpen azt szeretném, ha nem lenne messze a templomtól, könnyen megközelíthető helyen, és főleg forgalmas út mellett helyezkedjen el. Az iskola, a tornacsarnok és egy városrész miatt az Iskola utcán nagyon sok ember fordul meg naponta. Fontos, hogy a múzeum mellett lesz, mert ezek rendkívül erősítik egymást, lesz miért odalátogatni az üdülővendégeknek is.
Nem kerülhetjük meg a biztonság kérdését sem, hiszen - bár alig esett róla szó a médiában, vagy talán nem is - tavaly négy keresztről lelopták a „Jézuskát", köztük a Kálvária utcairól is. Itt talán egy kicsit jobban biztonságban lesz. Sajnos, eljutottunk odáig, hogy értékeinket meg kell védeni, úgy a saját, mint a város tulajdonát.
Tisztelt Kiskunmajsaiak, Tisztelt Barátaim, minden tisztelt jó szándékú ember!
A kálvária megépítésének fő forrását az adományok jelentenék. Már kb. 160 ezer forintot elköltöttünk. Tervünk megvalósítása érdekében, a további kiadások fedezetére kérjük az Önök támogatását, adományát.
Tudom, hogy ebben a rettenetesen nehéz helyzetben - amikor az emberek egyik napról a másikra élnek - nagyon nagy kérés sokszor 1000 - 2000 Ft is. (Már többen ajánlottak fel 20, 10, 5 ezer forintot vagy egy stációkép árát, 7000 forintot.) Azonban ha sokan adunk, még ha kevésnek vélt összeget is, összehozza a szükséges fedezetet.
Az egészben a legfontosabb: értéket, és ezáltal közösséget teremteni, s a közös munka, az összefogás egy kis fénysugár a nehéz helyzetben. Ez nem az én kálváriám lesz, nem egy pár emberé, hanem mindannyiunké.
De ez is csak egy ötlet, amit megvalósítunk. Nekem is, másoknak is sok-sok ötletünk van, és már sokat meg is kellett volna valósítani. Minden jó ötlet megvalósításáért össze kell fogni és harcolni kell, ami a magyarság múltját, jelenét és jövőjét hirdeti, dicsőíti, és településünket szépíti.
Még egyszer kérem tisztelettel, hogy lehetőségeikhez mérten segítsenek, hogy a 45 éve hiányzó kálvária megépüljön, ami nemcsak a katolikus egyház, hanem az egész város műemléke is lesz, melyet húsvétra szeretnénk elkészíteni.
Adományaikat a következő helyeken, személyeknek adhatják át (nyugta ellenében):
- Római Katolikus Plébánia, irodaidőben, Tápai József
- Borostyán bolt (Iparosház), Bakosné
- Klucsó Sándor, Egyháztanács világi elnöke
- Bakos Ferenc (0630/472-9703)
Kérem, ha valaki más próbál adományt gyűjteni, hívjanak engem, hogy tisztázhassuk, nehogy csalók becsapják Önöket!